Porsche 718

A Porsche befejezi a belső égésű motoros 718-ak gyártását

2024.10.02.

A német gyártó szerint a 718 Cayman és 718 Boxter gyártása 2025-ben végleg lezárul. Erre a döntésre azért van szükség, hogy teret nyissanak az egy év múlva debütáló Porsche 718 Cayman EV-nek. 

Ha azt éreztük magunkon az elmúlt időszakban, hogy valami nincs rendben, és rossz az előérzetünk akkor az most beigazolódni látszik: a Porsche 2025-ben lenullázza a belső égésű motorral rendelkező 718-as palettát. Ennek okán, ha valaki még most szeretne magáénak tudni egy 718-ast, akkor gyorsan kell cselekednünk, hiszen kevesebb, mint egy év múlva már nem lesz erre lehetőségünk - német sajtóértesülések szerint. 

Albrecht Reimold, a Porsche gyártási vezetője a német Automobilwochénak adott interjút, amiben kijelentette, hogy 2025 közepére teljesen leállnak majd a belső égésű 718-as páros gyártásával. A közkedvelt sportautók nem a kevés eladás miatt kerülnek le a terítékről, hanem azért, hogy teret engedjenek az elektromos változatoknak. 

A pletykák szerint a teljesen elektromos 718-asok keménytetős és kabrió változatban is elérhetőek lesznek majd, hasonlóan az 'ICE' modellekhez. Reimold kijelentette, hogy neki már volt lehetősége vezetni az elektromos 718-akat és biztosak lehetünk benne, hogy a régi változatok által nyújtott élmények az EV-k vezetésekor is meglesznek, így nem kell kevesebb izgalomra számítanunk az új modellek esetében sem. 

Az Amerikai Egyesült Államokban élőknek több idejük lesz feldolgozniuk ezt a változást, mint Európában, hiszen az Európai Unió által 2024 elején életbe léptetett kiberbiztonsági szabályozások miatt a Porsche már az év elején leállította a belső égésű motoros 718-ak gyártását - a Macan SUV benzines változatával együtt. Reimold az interjú végén egyébként még azt is hozzátette, hogy a robbanómotoros Macan rövid élettartamához a korlátozott számban elérhető alkatrészek, valamint a megújulásra való törekvés is hozzájárult. 

Az új 718-as EV-k 2025-ös érkezésén kívül sajnos nem sok részletet tudunk az autókról, viszont annyi bizonyos, hogy több újítást is hoznak majd az elektromos sportkocsik. 

Forrás: 
https://www.caranddriver.com/news/a61534170/porsche-718-internal-combustion-dead-for-2025/

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....