Rába

A Rába igazgatósága nem javasol osztalékot

2014.03.26.

- A Rába Nyrt. igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a társaság április 17-ére meghirdetett éves közgyűlésének - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

A nyilvánosságra hozott javaslat szerint a Rába a magyar számviteli törvény szerint 19,862 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 370,911 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta a 2013-as évet, míg a nemzetközi számviteli standardok szerint összeállított konszolidált éves beszámolóban 33,130 milliárd forintos mérlegfőösszeg és 2,669 milliárd forintos tárgyévi átfogó eredmény szerepel.

A tavalyi évről készült gyorsjelentés közlésekor a cég kiemelte: a Rába valamennyi eredménysoron felülmúlta a bázisidőszak eredményeit, sőt, a bővülés az iparági átlagot tekintve is jelentős volt. Az erős gazdálkodási mutatók azt jelzik, hogy a vevőfókuszú termékfejlesztések szigorú költséggazdálkodással párosulva szilárd alapot teremtenek a tartósan jó teljesítménynek a társaságnál.

A közlemény idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: a jelentősen javuló üzemi eredmény, az erős működőtőke-kontroll és a fókuszált beruházások kimagasló, 4,5 milliárdos cash flow termelést eredményeztek, megteremtve ezáltal a hitelállomány további, jelentős csökkentésének lehetőségét.

- Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb célja, hogy az aktív üzletfejlesztésre összpontosítva stabilizáljuk eredményeinket, és megteremtsük a további növekedés alapjait - fogalmazott a cég vezetője. A cég papírjai a BÉT Prémium kategóriájában forognak, szerdán 0,55 százalékos gyengülés után, 1258 forinton zárták a kereskedést, az elmúlt egy évben a legmagasabb áruk 1430, a legalacsonyabb 830 forint volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....