Rába Járműipari Holding Nyrt

Rába-Volvo buszok nem, cégvásárlás igen

2019.06.27.

A szerződés alvó állapotban van – így reagált Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója a Rába-Volvo autóbuszok gyártásával kapcsolatos felvetésünkre azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették: a győri nagyvállalat győri céget vesz, 700 millió forintért felvásárolja a Rekardot.

Pintér István történelmi nevezte az akvizíciót, az Autoszektor.hu munkatársa pedig erre reagálva történelminek nevezte a Rába győri sajtótájékoztatóját, hasonlóra ugyanis fél évtizede nem került sor. Öt éve akkor volt az utolsó médiatalákozó a cég központjában, amikor a Rába nagy reményekkel bejelentette, hogy a Volvo-val gyárt közös autóbuszokat Győrben.

A projekt azóta csipkerózsika álmát alussza.

Rába-Volvo: alvó szerződés

Valóban volt egy stratégia, a kezdeti lendület után lelassult a projekt, amely alvó állapotba került – fogalmazott a Rába vezetője, aki kérdésünkre azt mondta, hibrid buszok gyártásáról szólt a deal, 150-200 közötti autóbusz el is készült, amelyek Magyarországon közlekednek.

Pintér szavaiból arra következtettünk, az alvó szerződés felélesztésére kicsi az esély. További részletekre nem derült fény, a sajtótájékoztató témája ugyanis egy akvizíció bejelentése volt.

Ennek értelmében a közel százharminc éves Rába megszerezte a közel hetven éves Rekord-csoportot, a tranzakció 700 millió forintba került. A rekardosok rábások lesznek.

Kétszáz év tapasztalata egyesül – fogalmazott Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója az aláíráson, történelmi pillanatnak nevezve a felvásárlást, amely komoly piaci lehetőségekhez juttatja a Rábát.

Az akvizíciós program szerint a Rába az idén megvásárolja a Rekard csoporthoz tartozó Diagonal Valor Kft.-t, valamint a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. 24,9 százalékos részesedését. A Rekard Kft. fennmaradó 75,1 százalékos részesedését pedig 2021-ben szerzi meg.

Pintér István, a Rába Nyrt. elnök-vezérigazgatója (k), valamint Pausits Imre Zoltán (b), Molnár Barna (b2), Szabó Imre (b4) és Szabó Balázs (j), a Rekard csoport tulajdonosai a cégcsoport felvásárlásáról szóló szerződés aláírásán Győrben, a Rába Nyrt. székhelyén 2019. május 14-én. A megállapodás értelmében 2021-ben kerül a Rába tulajdonába a hasonló kompetenciákkal és üzleti partnerekkel rendelkező, hajtástechnikai részegységeket és alkatrészeket gyártó győri cégcsoport, az akvizíció értéke 700 millió forint. MTI/Krizsán Csaba

A győri Rekordot 1950-ben alapították, s a Rábához hasonló kompetenciákkal és üzleti partnerekkel rendelkező, hajtástechnikai részegységeket és alkatrészeket gyárt. Termékeinek kilencven százalékát exportálja, s 180 alkalmazottal rendelkezik. Éves árbevétele több mint három milliárd forint. Legnagyobb üzleti partnere a Claas, de gyárt a Fliegl, a Krone, a Redexim, a Pottinger, a John Deere, a Cat és a Grimme számára is.

A Rekard 2002 óta magyar tulajdonban van, az adás-vétel keretében négy magán személy osztozik a hátszáz millió forintos vételáron.

A Rába-vezér nem zárja ki az újabb akvizíciót

A Rába és a Rekard nem csak abban közös, hogy mindkettő tősgyökeres győri cég, hanem abban is, hogy döntően exportorientált vállalatok. Miként közös az is, hogy a rendszerváltás után a KGST összeomlásával mindkét cég komoly válságot élt meg piacaik elvesztése után.

Az innovációnak köszönhetően azonban mindkét cég talpon maradt, megerősödött, újra pozícionálták magukat, s a nemzetközi járműipar elismert beszállítói lettek – hangsúlyozta Pintér István, aki újságírói kérdésre nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben a Rába újabb akvizícióval erősíti pozícióit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.08.09
A Ferrari 23 555 járművet hív vissza az Egyesült Államokban. Az ok: fékproblémák szinte minden....
2022.08.09
Henry Ford már autógyártás korai éveiben felismerte, a komplexitás nem tesz jót a gyártási....
2022.08.09
Erős növekedés az év első felében: a Porsche AG jelentősen növelte bevételeit és működési profitját....
2022.08.09
Hamarosan újabb magyar várost tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány: a Generali....
2022.08.09
A mobilitási piac régóta kacérkodik a cserélhető akkumulátorok gondolatával. A Toyota most....
2022.08.09
Angela Merkel volt német kancellárt az Eurowings repülőgépén fényképezte le telefonjával egy olvasó....
2022.08.08
Az 1-es számú főút 145-ös kilométerszelvényében közlekedett egy török honosságú tehergépkocsi....
2022.08.08
Egy rossz döntés örökre megváltoztatja az életet – a megrázó kisfilm egy olyan képzelt esetet mutat....
2022.08.08
A Porsche bővíteni szeretné stratégiai e-bike (elektromos kerékpár) elkötelezettségét. Ennek....
2022.08.08
Nem állt drog vagy alkohol befolyása alatt annak a lengyel busznak a sofőrje, aki két nappal....