autósport

Rali Eb - Herczig: az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye lesz Nyíregyházán

2020.10.30.

Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar bajnok raliversenyző szerint az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlik majd össze a jövő hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungaryn, az Európa-bajnokság idei negyedik futamán.

Az Eb összetett pontversenyének 12. helyén álló pilóta az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta, jó hangulatban várják a viadalt navigátorával, Ferencz Ramónnal, akivel nemcsak annak örülnek, hogy egyáltalán versenyautóba ülhetnek és mehetnek, hanem annak is, hogy mindezt hazai közönség előtt tehetik. "Részben már a jövő évet készítjük elő, bízva abban, hogy konszolidálódik a járványhelyzet, de természetesen egy Eb-futamon nem csak a részvételért indulnak el a versenyzők, és így vagyunk ezzel mi is, a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk" - nyilatkozott Herczig.

( a kép illusztráció)

A magyar versenyző hozzátette, az idén ez a harmadik futam, amelyen rajthoz állhatnak, összességében pedig keveset tudtak tesztelni és versenyezni, ezért is jó, hogy a Rally Hungaryn elindulhatnak.

"Kicsit későn, de megtaláltuk, hogy hol vannak azok a pontok, amelyekben lemaradásunk van az élmezőnyhöz képest, ezt próbáljuk kamatoztatni a továbbiakban" - jelentette ki Herczig. A Rally Hungary jövő pénteken kezdődik a máriapócsi prológgal, majd szombaton és vasárnap a Zemplénben, valamint Nyíregyházán versenyez az Eb mezőnye.(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....