Forma 1

A Red Bullt csak egy dolog állíthatja meg

2015.11.08.

A Red Bull csak akkor nem lesz ott a 2016-os Forma-1-es megmérettetések rajtrácsán, ha egyik tárgyalópartnerrel sem tud megegyezni, azaz végül senkitől sem kap erőforrásokat – jelentette ki a csapat ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo

Hosszú ideje bizonytalan a modernkori Forma-1 egyik legsikeresebb alakulatának sorsa: a Red Bull vezetői a vártnál sikertelenebb szereplés miatt elhatározták, felbontják szerződésüket motorpartnerükkel, eddig azonban nem találtak új beszállítót a Renault helyett. A Mercedes már hivatalosan is kosarat adott nekik, a Ferrarival egyelőre nem tudtak közös nevezőre jutni, a Hondával való megegyezést pedig a McLaren próbálja akadályozni – úgy tűnik, sikeresen.

Bár a cég első embere, Dietrich Mateschitz korábban kijelentette, október végén döntést hoz az F1-es projekt jövőjéről, a határidőt a Mexikói Nagydíj után meghosszabbította. Ez sokak szerint elsősorban azt bizonyítja, hogy a Red Bull nem akarja elhagyni a sportot, hiszen még mindig keresi a megoldást; többek között a csapat ausztrál versenyzője is ezen a véleményen van. „Azt hiszem, azt használjuk, amit kapunk, mert versenyezni akarunk. Csak egy dolog állíthat meg minket, mégpedig az, hogy végül senkitől sem kapunk erőforrásokat” – idézi Ricciardo szavait az Autosport.

„Még mindig nem tudjuk, milyen erőforrásokat használhatunk a következető szezonban, de itt akarunk maradni! Persze, minél tovább húzódik a dolog, annál nehezebb lesz ez az egész, de most jobban bízom abban, hogy ott leszünk a rajtrácson, mint korábban. Én tényleg hiszem, hogy ott lehetünk, mert a csapatban mindenki ezt akarja, csak nagyon nehéz kideríteni, milyen motorokkal megyünk majd” – folytatja a háromszoros futamgyőztes.

Ricciardo szerint a Red Bull dolgozói még mindig olyan motiváltak, mint voltak azokban az években, amikor a csapat sikert sikerre halmozott, noha az elmúlt két szezonban egyre messzebb kerültek az akkori teljesítmény megismétlésétől. „A siker függővé tesz, és természetesen nem vagy boldog, ha nem nyersz, a srácok azonban még mindig nagyon lelkesek. Folyamatosan edzenek, és szinte mindig körbefutják a pályát. Jó, bátor és versenyképes emberekről van szó, akik a legjobbak akarnak lenni. Néhány rajongónak persze úgy tűnhet, hogy most, amikor nem nyerünk, sokkal többet panaszkodunk, pedig mi egészen egyszerűen csak nem szeretünk veszíteni”– magyarázza.

 

(forrás: telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....
2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....