Turán Frigyes

Régi-új, női navigátorral indul Turán Frigyes az idei szezonban

2022.02.09.

Farnadi Ágnes személyében új navigátorral áll rajthoz a rali országos bajnokság idei szezonjában Turán Frigyes, aki 2020-ban abszolútban ezüstérmes, az RC2 kategóriában pedig magyar bajnok lett.

A 48 éves versenyző az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: korábbi navigátora, Bagaméri László tavaly döntött úgy, hogy nem tudja vállalni a folytatást, ezt követően kérte fel Turán Farnadit, akivel 2017-ben már versenyeztek együtt.

- Optimista vagyok a közös munkát illetően, a célunk pedig, mint mindig, a bajnoki cím, ez motivál mindkettőnket - mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, hozzátéve, hogy elsősorban szeretnének megfelelni a támogatóknak és a szurkolóknak.

Volkswagen Polo GTI R5

- Először az orfűi tesztversenyen ülünk majd együtt az autóban március 19-én, rá egy hétre pedig már jön az első ob-futam Salgótarjánban - nyilatkozta Turán, aki az idén is egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indul. - Ez az autó tavaly is nagyon ütőképes volt, ebben az évben viszont már a saját csapatunk készíti fel, és kaptunk segítséget a Volkswagentől is, amellyel igyekszünk élni - jelentette ki a versenyző.

Farnadi Ágnes elmondta, korábban is szóba került már, hogy jó lenne újra együtt versenyezniük, ezért nem sokat gondolkodott, amikor megkapta a felkérést. - Nem sok olyan pilóta van, aki mellé szívesen beülnék újra, de Frici köztük van, és sokat segít az is, hogy őt és a csapatot is jól ismerem már korábbról - nyilatkozta a régi-új navigátor, aki úgy fogalmazott: a technikai sportágakban mindig nehéz előre jósolni az eredményesség szempontjából, de teljes mértékben optimistán várja a szezont.

Korábban már versenyeztek együtt.

A rali ob 2022-es idénye március 25-26-án rajtol Salgótarjánban, majd a tervek szerint további hat versenyt rendeznek, az utolsót november közepén a Zemplénben és környékén.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....