kereskedelem

Rekordexportot produkált az USA 2013-ban

2014.01.04.

A válságból való kilábalásra olyannyira jól tudott reagálni az elmúlt esztendőben az Egyesült Államok autóipara, hogy közben minden eddiginél jobb teljesítményt nyújtott export tekintetében. Soha nem exportáltak még ennyi autót és haszonjárművet az amerikaiak – írja az autopult.hu.

A statisztikák tengerében a Detroit News kutakodott: a jelentés szerint az USA mintegy 2 millió járművet tudott csúcskivitelt elérni. A kerek szám felét tette ki a Ford a General Motors és a Chrysler együttvéve, míg a másik millió a japán, német és korai gyártók amerikai üzemeiben készült modelljeiből állt össze. A 2013-as év exportjának mérlege az Egyesült Államokban végül 132,7 milliárd dollárban állapodott meg, ami 27 milliárd dollárral magasabb összeg, mint amit az amerikaiak második legjobban jövedelmező szektora, a repülőipar tudott produkálni.

Mindeközben persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az USA-ban az autók importja még mindig magasabb az exportnál, összegezve mintegy 100 milliárdos deficitet kiadva.


A legsikeresebb a világ 49 országában kapható Ford F-150 volt 2013-ban.

Az Egyesül Államok legnagyobb exportpiaca hagyományosan Mexikó és Kanada, ám a növekedés leginkább az Észak-Amerikán túli országokba szállított mennyiségek gyarapodásának köszönhető. 2004-ben még a teljes export 80 százalékát nyelte el Mexikó és Kanada, miközben tavaly csupán 49 százalékot tett ki a két szomszédos ország. Az ok egyértelmű: Kína minden eddiginél több autót importált az USA-ból. A legsikeresebb exporttermék a világ 49 országában kapható Ford F-150 volt 2013-ban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....