Lamborghini eladások

Rekordmennyiségű eladott modellt és bevételt könyvelhet el a Lamborghini

2025.05.05.

Továbbra is az Urus a legkelendőbb modell.

 

A Lamborghini rekordmennyiségű autót adott el 2024-ben és ez a bevételekben is megmutatkozik. Az olasz luxusmárka nemrég közölte adatait, amelyben az is állt, hogy 3,09 milliárd eurónyi bevétele volt az évben, ezzel először lépték át a hárommilliós határt. Az árbevétel egyébként 16,2 százalékkal emelkedett 2023-hoz képest, az oepratív bevételek 15,5 százalékkal haladták meg a korábbi év adatát, ez 835 millió eurót jelent.

Az eladások 2023-hoz képest 5,7 százalékkal emelkedtek, összesen 10 687 modellt adtak el. Ezek többségében Urusok voltak, mivel a crossover igen nagy népszerűségre tett szert a luxus SUV-k piacán, bár az év vége felé csökkent a kereslet. Mégis, az eladások fele az Urus volt, pontosabban 5662 darab kelt el belőle. Itthon is jól teljesít a modell. A Huracán-ból 3609 modell fogyott, a Revueltóból pedig 1406 darabot vittek el. Az Aventadorból összesen 10 modellt sikerült eladni, miután a Lamborghini elkezdte gyártani a modell hibrid változatát.

Az Urus volt a legkelendőbb modell.

A Lamborghini egyébként a teljes palettáját átdolgozta annak érdekében, hogy kompetitív tudjon maradni a piacon. Minden modell kapott hibrid változatot, amiket  aközönség is egész jól fogadott. A Revuelto V12-es változatát még 2023-ban mutatták be, most, két évvel később pedig már készül a hibrid verzió. A modell és a hibrid Urus is készlethiányban szenved egészen 2026-ig, mivel egészen addig foglaltak és adtak le rendelést a vásárlók. A Huracán, bár egész jól fogy, mégis kapott egy utódot, a V8-as hajtású, hibrid Temerariót, amit még tavaly augusztusban mutattak be és várhatóan jövőre kapják meg a rendelők.

A Revueltóból már van hibrid verzió is.

Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezérigazgatója szerint a cég három fő régióban is "növekedést könyvelhet el". Európában, az USA-ban és Kanadában. Azonban azt is hozzátette, hogy az amerikai kormányzat által beterjesztett javaslat, ami magas vámokat vethet ki a külföldi termékekre, köztük az autókra is, "kockázatot" jelenthet az eladásokra az idei évben.

A Lamborghini most készül arra ,hogy egy negyedik modellt is hozzáadjon a jármű palettájához, mégpedig első teljesen elektromos autóját. A Lanzador koncepcióautót nemrég mutatták be, és a tervek szerint erre a modellre építenék majd a sorozatgyártott verziót. Winkelmann azt reméli, hogy 2029-re egalább annyi EV-t tudnak majd eladni, mint Temerariót. A stratégia egyik fontos, hogy a cég meg tudja győzni a potenciális vásárlókat arról, hogy egy elektromos Lamborghini sokkal jobban megéri, mint az olyan gyártók termékei, mint a Tesla. Winkelmann derűlátóan várja a következő éveket, és reméli, hogy az eladások idén is legalább olyan jók lesznek, mint a nemrég közölt 2023-asok.

A Lamborghini nagy reményeket fűz az új Temerarióhoz.

Képek forrása: Lamborghini

 

Forrás: 
motor1

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....