Légiközlekedés

Rekordnegyedévet zárt az El Al július-szeptemberben

2015.11.27.

Az El Al izraeli légitársaság működése legjobb harmadik negyedévét zárta, 208 millió dollár üzemi eredményt ért el az idén július és szeptember között; a cég jövőre növelné a magyar utasok arányát.

Váradi János, a légitársaság magyarországi képviseletének vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a jó eredmény eléréséhez nagyban hozzájárultak az alacsony kerozinárak, de járataik kihasználtsága is magas. A Budapest és Tel-Aviv közti gépeik töltöttségi mutatója 90 százalék, viszont az utazók mindössze 20 százaléka magyar. Váradi János elmondása szerint 2016-ban az a legfőbb céljuk, hogy ezt az arányt 25 százalékra növeljék.

Adataik szerint az idén októberig 125 ezer utasuk volt az izraeli és a magyar főváros viszonylatában, 17 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest, amikor 106 ezren váltottak jegyet az Up by El Al valamelyik Budapest-Tel-Aviv járatára. Elmondta még, hogy Budapesten százmilliós beruházást hajtottak végre, a repülőtéren egy saját csomagellenőrző rendszert üzemeltek be, amely a repülőtér saját ellenőrző rendszere mellett működik.

Kitért arra is, hogy 2017-ben megnyílik az új eilati repülőtér, és azon fognak dolgozni, hogy visszaállítsák a Budapest és a vörös-tengeri város közötti légi forgalmat. Ilan Mor, Izrael nagykövete az eseményen azt hangsúlyozta, hogy az ország továbbra is biztonságos. Hozzáfűzte, természetes, hogy az emberek megijedtek, de az izraeli biztonsági erők fenntartják a biztonságot.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....