Szlovákia

Rengeteg híd balesetveszélyes állapotban van Szlovákiában – köztük a komáromi és a medvei is

2024.08.22.

Szlovákiában számos híd van balesetveszélyes állapotban, de már olyan objektumok is szerepelnek ezek listáján, amelyeken naponta több ezer jármű halad át - írja a parameter.sk.

Balesetveszélyes állapotokat állapítottak meg a szakértők a leendő Višňové-alagút közelében, de nem sokkal rózsásabb helyzet Dél-Szlovákiában sem. A HN utánanézett, milyen állapotban vannak egyes hidak és mit tesz az állam a hibák elhárításáért.

Nemrég még szóba került az a forgatókönyv is, hogy teljesen leállítják a forgalmat a Rajčianka folyó felett átívelő hídon, de mivel a Strečnónál (Zsolnai járás) lévő útszakasz helyreállítása miatt arra terelik el a nehézgépjárműveket, júliusban a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) gyorsan aláírt egy közel 200 ezer eurós szerződést a Doprastavval, amely aztán a híd alátámasztását intézte. A statikusszámítások kimutatták, hogy a híd nem felel meg a terhelési normáknak, és ha nem került volna sor a „mentőakcióra”, akkor teljes lezárásra került volna sor, ez pedig a közlekedés összeomlásához vezetett volna Zsolna környékén.

Ugyancsak balesetveszélyes állapotban van a Medve (Dunaszerdahelyi járás) és Győr közti határhíd. A közútkezelőknek itt is egy kb. 100 méteres szakaszt kellett alátámasztaniuk. Az állam júliusban írta alá a további felújítást, ami 207 ezer euróba kerül majd. Dalibor Trebichalský, a Közlekedési és Gazdasági Intézet munkatársa szerint a híd balesetveszélyes állapotban van, a fenntartója mégis üzemben tartja, ezek az intézkedések pedig elég költségesek. Hozzátette, hogy az eredeti tervek szerint akkor kezdték volna meg a híd komplex felújítását, ha Komáromnál felépül a Monostori híd – az viszont már néhány éve áll.

A közútkezelők szerint a Duna holtága feletti híd komplex helyrehozása a Nagymegyer felől vezető út felújításának második etapját képezi. Az első fázist csupán nemrég zárták le, de ott sem végeztek teljes munkát.

Komárom fontos csomópontnak számít a Magyarországra irányuló közlekedés szempontjából, mégsem tudhatja rendben a hídjait. A legkritikusabb helyzetben a Vág felett átívelő híd van, amit még 2019-ben támasztottak alá. Egy ideiglenes megoldásról volt szó, amíg teljesen helyre nem hozzák a hidat. Öt év elteltével viszont továbbra sem tudni, hogy mikor kezdik el a munkálatokat. Ez és a kisebbik Duna-híd is nagyon rossz állapotban van. Jana Lukáčová, az SSC szóvivője szerint a munkálatok azt követően kezdődhetnek meg, hogy kiadják az építési engedélyt, valamint sikerül lezárni a közbeszerzést. Az építési munkálatok árát 3,8 millió euróra becslik.

Hasonló problémával küzd Vágsellye is, ahol ugyancsak nagyon rossz állapotban van a Vág-híd. Ennek felújítását azt követően kezdhetik el, hogy felépítik az elkerülőút részét képező új 700 méteres hidat. Az SSC 80 millió eurós szerződést írtak alá, a Hochtief pedig három év alatt építheti fel az elkerülőutat.

Noha egyre több hidat kezdenek felújítani, a romlási folyamatot csak lassítani tudják az illetékesek, nem pedig visszafordítani. 2022-ben a hidak 40 százaléka volt elégtelen állapotban, így hamarosan már az 50 százalékot is túllépheti.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap,....
2026.04.27
A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi....
2026.04.27
A német ipar súlyos gazdasági válság közepette van: 2025-ben 124 ezer munkahely szűnt meg –....
2026.04.27
Az ionizáló sugárzás pontosabb és költséghatékonyabb érzékelését segítheti az a fejlesztés,....
2026.04.27
Minden évben van egy különleges nap, amely a lányokról szól, amikor meghatározó inspirációt....
2026.04.27
A 911 ikonikus formája és jellegzetes „flyline” tetővonala által ihletett új Cayenne Coupé Electric....
2026.04.27
 A pénteki nickelsdorfi célzott ellenőrzés során a rendőrség ismét a nehéz tehergépjárművekre....
2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..