repülés

Repülőnap a baracs-kisapostagi repülőtéren

2018.07.14.

Kevés magyarországi település mondhatja el magáról, hogy saját reptérrel rendelkezik. A Dunaújváros közelében fekvő Baracs és Kisapostag 2004 óta büszkélkedhet ezzel. Akkor döntött úgy a magyar állam, hogy az egykori MHSZ repülőteret e két község nevére íratja.

A reptér bejárata. A parkoló megtelt.

2011-ben feltettük magunkat a kérdést, mit tudunk kezdeni a reptérrel? – mondja el a helyszínen Várai Róbert, Baracs polgármestere. – Leültünk a tulajdonos település vezetőjével és jó pár ötletelővel, s arra az elhatározásra jutottunk, hogy gyors sikert egy repülőnap megszervezésével tudnánk elérni.

Az ötletet tett követte, Baracs és Kisapostag mellé betársult Dunaföldvár is, így ez a három önkormányzat jegyzi a tömegeket megmozgató rendezvényt.

Várai Róbert, Baracs polgármestere

Véletlen volt, hogy mi is beszálltunk a repülőnapba – mondta Horváth Zsolt, Dundaföldvár első embere. – Várai Róbert megkeresett, leültünk beszélgetni, s a végén úgy álltunk fel, legyen akkor ez a repülőnap egy kistérségi rendezvény. Ez volt a hat közül az ötödik, amelyben mi is részt vettünk. A rendező önkormányzatok adják a rendezvény kiszolgálásához szükséges eszközöket, színpadot, sátrakat, kordont és minden egyebet. 

Bárkit felvittek a magasba, aki csak akarta.

A helyszínen megtapasztalhattuk, hogy igazi családi rendezvénnyé nőtte ki magát a repülőnap, közel ötezer érdeklődő fordult meg a reptéren, az ingyenes programok látványos bemutatókat ígértek.

Délelőtt 11 órakor emelkedett magasba az első repülő: Mil Mi–2-es helikopterével Imreh Lujó mutatta meg, mire képes egy ilyen gép.

Az Autós Nagykoalíció jóvoltából a kicsiket közlekedési park várta.

Délben Vári Gyula volt vadászpilóta Jak–52-es sportgépével repült egy programot. Utána motorosok bemutatója zajlott. Egy órakor érkezett a sugárhajtású L–29 Delfin típusú kiképző repülőgép. Ezután a repülőklub vitorlázó gépei tartott bemutatót. A nap fénypontjaként Veres Zoltán műrepülő mutatott be lélegzetelállító programot.

Nem csak a levegőben, a földön is látványos programok zajlottak. Statikus bemutató, az árusok, hagyományőrzők sátrai és gépei, fegyverei ugyancsak megtekinthetők voltak. Ez is a repülőnap egyik izgalmas része: olyan hadtörténeti, technikai érdekességekkel találkozhat a látogató, amelyekhez hasonlót sokszor még múzeumokban sem láthat.

Hlavács Attila

A színpadon is zajlott a műsor. Myway Dance Club, fegyveres alaki bemutató, Baracs Néptáncegyüttes – csak hogy a legfontosabbakat említsük.

A repülőnap fő célja, hogy az emberekhez közel hozzuk és megszerettessük a repülést – mondták egybehangzóan a rendező települések polgármesterei. Várai Róbert Baracs, Horváth Zsolt Dunaföldvár és Nagy Attila Kisapostag első embere bizonyára pontosan tudja, hogy rossz szomszédság török átok, ezért a három település kiválóan tud együtt működni, s biztos, hogy jövőre a hetedik repülőnap megszervezésére is készek.

És persze törik a fejüket a tulajdonosok, hogy merre fejlődjön a repülőtér, s főleg azon, miből? Ami már most biztosnak látszik, hogy az idén aláírnak egy megállapodást a Dunaferr Repülőklubbal, amely 40-50 évre bérleti jogcímet kapna.

A nagyszínpadon programok váltották egymást.

A klub vezetőjétől, Hlavács Attilától megtudtuk, 55 taggal civil egyesületként működik az egykoron az MHSDZ-hez tartozó repülőklub. Vitorlázó és sárkány szakosztályuk van, gépparkjuk egy része saját, nagyobb része pedig magántulajdonban van. 

A hatodik repülőnapot sokan támogatták. Az Autós Nagykoalíció jóvoltából a gyermekek a helyszínen felállított közlekedési parkban ismerhették meg és tudatosíthatták még jobban a biztonságos közlekedés szabályait.

A további támogatók: Hamburger Hungária Kft., Paksi Atomerőmű, Pannónia Etalon, Major Építőipari Kft. 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....