A szinte mindig mosolygós tekintet mögött céltudatos ember áll, akit eltökéltsége és a benzingőz iránti szeretete, akár a „fellegekig” is repíthetett volna. Azonban a sors keze – a szó átvitt és valós értelmében is – közbe szólt, így ez a szerelem egy kis vargabetű után más aspektusból került megvilágításba.

Autoszektor (ASZ.): Hogy őszinték legyünk nem volt túl tág terünk az előzetes aknamunkát illetően, már ami a személyedet illeti. Gimnázium, majd a Corvinus Egyetem marketingszak szinte sebészi pontossággal behatárolja az irányultságod. Pestiesen szólva, már csak azt kell megkérdeznünk, hogyan csatlakozott be az életedbe a jóértelembe vett „autóipar”?

Kazi Róbert (K.R.): Egyfelől Szeged kertvárosi utcáiban rengeteg kilométert beletettem a pedálos Moszkvicsomba. És persze rengeteg matchboxom is volt, később pedig elektromos autópályám. Másfelől ott volt a nagyapám, aki Csepelen és Pannónián motorozott, így a benzingőz már az ötvenes években elkezdte átjárni a családot. Harmadrészt mióta az eszemet tudom mindig volt otthon autónk. Nálunk egy vasárnapi ebédnél rendszeresen visszatérő téma volt a férfiszakasznál az autókról folytatott diskurzus. Édesapám szerint legalább harminc gépkocsija volt, így a KGST ipar összes márkája megfordult a családban, mire megvettük az első nyugati autónkat. Természetesen volt egy Volkswagen Bogarunk is, ami – nem hazabeszélve – a legmélyebb hatással volt rám.

Kazi Róbert

ASZ.: Ezt hallva semmi meglepő nincs a pályaválasztásoddal kapcsolatban…

K.R.: Igen… Ugyanakkor gyerekkori impulzusok ide vagy oda, tizenévesként mégsem az autók felé fordultam - vadászpilóta akartam lenni. Ebben az olvasatban tehát inkább kerozinfüggőségről beszélhetünk. 14 évesen az egyik középiskolai honvéd kollégiumba jelentkeztem, amelyiknek az volt a feladata, hogy felkészítsék a „pilótapalántákat” a Kilián György repülőtiszti főiskolára. E mellett jártam úgymond hagyományos gimnáziumba is. Mondhatni minden meseszerűen ment, egészen a főiskolai felvételi utolsó orvosi vizsgálatig, ahol a pszichológus „felfedezte”, hogy balkezes vagyok, így nem vezethetek vadászgépet.

ASZ.: Sokak szemében anno a katonaság az évek elpazarlása volt, téged vonzott az egyenruha, ezért akartad ezt választani?

K.R.: Ha ez vonzott volna, akkor az említett helyzet ellenére is maradok a kötelékben. De nagyon csalódott voltam, hogy szinte mindennel repülhetek, csak vadászgéppel nem. Az pedig kifejezetten bosszantott, hogy már korábban is tudhatták, láthatták, hogy balkezes vagyok, így megéreztem ebben egyfajta manipulációt is. Ami nem szólt másról, mint hogy a honvédség innentől kezdve tulajdonképpen bármit megtehet velem, átképezhet, átvezényelhet, bárhova beoszthat. Ezt nem akartam! Szóval viharos gyorsasággal leszereltem.

ASZ.: Újratervezés?

K.R.: Igen. Már a gimnáziumban is a matek, fizika állt hozzám közel, és ha már az előzőekben szóba került a családi ráhatás, édesapám gazdasági végzettségű, így jött a Corvinus és a marketing szakirány.

Ebben az időszakban rendszeresen szerveztek állásbörzéket a kampuszon. Így ötödévesként itt ismertem meg azt a céget, ahol később elhelyezkedtem. Nagyon komoly referenciákkal rendelkeztek és bővíteni akarták a portfóliójukat, ehhez építettek akkor csapatot. Színes és érdekes munka volt, és nem csak a high-tech miatt – animációs filmek gyártásával foglalkoztak –, hanem azért is, mert rengeteg ügynökséggel és marketingessel kerültem kapcsolatba. Később tulajdonképpen ez inspirált arra, hogy kipróbáljam magam az ügyféloldalon. A Porsche Hungaria mellett volt még egy lapkiadói lehetőség is, de előbbi mellett döntöttem. Itt mint kereskedői marketinges helyezkedtem el a Volkswagen márkán. Később, részben a válság miatt a kereskedői és importőri marketinges funkciói összemosódtak, így lett egyszemélyi feladat a marketing.

A.SZ.: Lépjünk át a jelenbe. Az elmúlt időszakban – Mici Mackó után szabadon – volt egy „kis fekete felhő” a márka fölött. Értelemszerűen nem akarom előhúzni a gumicsontot, hiszen nem ezért, illetve nem erről beszélgetünk most. De az tény, hogy ez a krízis marketing és kommunikációs szempontból is kihívást jelentett, nemcsak anyavállalti szinten, hanem importőri oldalon is. Te, hogy élted ezt meg?

K.R.: Egy olyan intenzív időszakról van szó, amit a legtöbb marketinges kolléga csak szakkönyvekből ismer. De az ilyen fajta személyes tapasztalatoknál sokkal fontosabbnak tartom az egész iparágat érintő változásokat, melyeknek élére állnánk a válság nélkül is. Hiszen a Volkswagen innovatív és környezettudatos márka. Az volt az általad körbeírt esemény előtt is – elég csak a CityStromer és BlueMotion modelleket, vagy a Think Blue filozófia jegyében indított nemzetközi és hazai programjainkat említeni. Persze a kialakult helyzet a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt adott bizonyos fejlesztéseknek. Ezen innovációk pedig nemcsak a gyártási folyamatot és a termékportfóliót, de az értékesítést és marketinget is érintik.

A.SZ.: Kétségtelen, hogy egyfajta műszaki forradalom részesei vagyunk, te hogy kapcsolódsz ki?

K.R.: Ha eltekintünk a konvencionális válaszoktól, akkor azt mondhatnám, hogy haza viszem a munkámat. Ugyanis évekkel korábban szert tettem egy Bogárral, majd tavaly még egyre, ezeket igyekszem rendbe hozni. Szerencsére az apósom autószerelő, így a feltételek is adottak a restauráláshoz.