Brexit

Rezeg a léc

2017.01.19.

A Toyota elnöke szerint a japán autóipari cég "azon gondolkodik", hogy angliai gyártóbázisa "miként élheti túl" Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unió egységes belső piacáról

Theresa May brit miniszterelnök, aki a héten ismertette kormánya Brexit-tárgyalási célkitűzéseit, kijelentette: Nagy-Britannia nem maradhat az EU egységes belső piacának tagja sem uniós tagságának megszűnése után, mivel ha fenntartaná teljes jogú tagságát e piacon, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból.
Ucsijamada Takesi, a Toyota elnöke a Financial Timesnak May bejelentését kommentálva azt mondta: a cég nagy-britanniai gyártóközpontjainak valamiképp versenyképesebbé kellene válniuk ahhoz, hogy átvészelhessék a brit kormányfő Brexit-terveiből eredő károkat.

"Most már látjuk, hogy a brit miniszterelnök milyen irányba tart, és ezek után beszállítóinkkal együtt elkezdjük törni a fejünket azon, hogy cégünk ezt miként lesz képes túlélni" - fogalmazott a japán óriáscég vezetője a londoni gazdasági napilap csütörtöki ismertetése szerint.
Hozzátette: nem mondhatja azt, hogy nem lesz hatással a vállalatra, ha Nagy-Britannia a kormányfő szándékainak megfelelően kivonul az EU egységes belső piacáról. Ucsijamada részletek nélkül elmondta, hogy a Toyota tárgyalásokat kezdett a brit kormánnyal a nagy-britanniai gyártás versenyképesebbé tételének lehetséges módjairól.

A cég két angliai üzeme háromezer alkalmazottat foglalkoztat, és az Angliában gyártott járművek háromnegyedét a Toyota más EU-piacokra exportálja.
Nemrégiben egy másik japán autóipari óráscég, a Nissan is nagy-britanniai gyártásának lehetséges felszámolására figyelmeztette a brit kormányt. London ezután  biztosítékokat adott a Nissannak arra, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is versenyképes marad brit üzemeinek működése. Sem a cég, sem a brit kormány nem hozta nyilvánosságra, hogy e biztosítékok pontosan mit tartalmaznak.
A Nissan a legnagyobb autóipari vállalat Nagy-Britanniában. Sunderlandi üzeme 1986-ban nyílt meg, és azóta csaknem 9 millió jármű készült itt; ezek 80 százaléka külföldi piacokra került. A japán járműipari csoport eddig 3,7 milliárd font (több mint 1300 milliárd forint) értékű beruházást hajtott végre sunderlandi gyártóközpontjában. A cég adatai szerint a hétezer közvetlen alkalmazott mellett a sunderlandi Nissan-gyártól 28 ezer további brit munkahely függ a beszállítói hálózatban.

A brit gazdaság nagy ágazati érdekképviseleti szervezetei nemrégiben nyílt levélben figyelmeztették a brit kormányt arra, hogy ha Nagy-Britannia kedvezményes kereskedelmi megállapodás nélkül távozik az EU-ból, akkor az EU-piacra irányuló - jelenleg akadálymentes - brit áruexport 90 százalékát vámok terhelhetik. Az aláírók szerint ez például a brit autóiparra 10 százalékos költségtöbbletet róna, ami gyakorlatilag behozhatatlan versenyhátrányt jelentene. 

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....