Forma 1

Ricciardo: A Red Bullnak még nyernie kell, hogy maradjak

2018.04.18.

A Red Bullnak több futamgyőzelmet is szereznie kell még, ha meg akarja győzni Daniel Ricciardót arról, érdemes meghosszabbítania szerződését. Az ausztrál ismét egyértelművé tette, a lehető legjobb versenyautóban akar ülni.

Ricciardo eddig is a pilótakeringő egyik főszereplője volt, múlt vasárnapi győzelme (amit határozott, bátor előzésekkel szerzett meg) pedig még följebb tornázta az értékét. Az immáron hatszoros futamgyőztes adott esetben a Ferrarihoz és a Mercedeshez is igazolhat, de jelenlegi csapta is mindent elkövet azért, hogy 2018 utánra is magához láncolja.

A Red Bull vezetői erre többször utaltak a napokban, Ricciardo pedig a Channel 10 nevű ausztrál tévécsatorna egyik műsorában beszélt a jövőjéről. Nyilatkozata során kijelentette, a folytatásban még több potenciált szeretne látni autójában, ebben az esetben ugyanis meggyőzhetőbb lesz.

Teljesen egyértelmű, hogy a legjobb autóban szeretnék ülni – jelentette ki határozottan. „Azt hiszem, a hétvége bebizonyította, hogy ha lehetőséget kapok a győzelemre, akkor össze tudom rakni a dolgokat. Képes vagyok ennek a nyomásnak, és ennek az intenzitásnak a kezelésére. Ha most még többet nyerünk a Red Bull-lal, akkor ez az egész sokkal vonzóbbnak fog tűnni” – utalt a szezon végén lejáró szerződés meghosszabbítására.

- Ha nem, akkor azt hiszem, lesznek más lehetőségek – tette hozzá sejtelmesen, majd ismét megkérdezték, ha a jelenleg harmadik erőnek tartott Red Bull nem tud emelni a színvonalon, akkor sem tartja-e eléggé jónak a folytatáshoz. „Igen. Ezt mondom az elejétől fogva. A győzelem most segített, de ha hatodikak leszünk a futamokon, nem ez lesz a legvonzóbb opció” – válaszolta.

Ricciardo kínai győzelmével 17 pontosra csökkentette lemaradását Sebastian Vettellel szemben a bajnoki tabellán, egyetlenegy siker után azonban az ausztrál teljesen fölöslegesnek tartja, hogy a végső győzelemmel kapcsolatos esélyekről beszéljenek. „Ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudjuk, folyamatosan így kell teljesítenünk. Viszont ha két hét múlva Bakuban ismét győzni tudunk, akkor majd talán azt fogom mondani, hogy igen (van esély)” – zárta gondolatát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....