közelekedésbiztonság

Robotsofőrrel a halálos balesetek ellen

2015.02.26.

Több mint egymillió ember hal meg világszerte évente a közutakon. Ez ma a legveszélyesebb "betegség", a gyógymód pedig a nem más, mint a robotsofőr - véli a Michigan Egyetem professzora.

Pusztítóbb, mint számos népbetegség. A robotpilóták ötször biztonságosabban vezetnek
 
Sok millió ember hétköznapja kezdődik úgy világszerte, hogy beül az autójába és elindul a munkahelyére. Mennyi ideig tart ez? Fél óráig? Ám ebben az 30 percben, miközben vezetünk, előzünk, parkolóhelyet keresünk, 70 ember halt meg a világ útjain. Ha a közúti baleseteket egyfajta betegségnek tekintenénk, azt is mondhatnánk, hogy az egyik legagresszívabb járvány. Nem kevesebb, mint 1,2 millió ember hal meg az utakon évente, majdnem annyi, mint ahányan a cukorbetegség szövődményei következtében vesztik életüket. Larry Burns professzor, a University of Michigan mérnök-tanára szerint a robotautó lehet a terápia a világ egyik legpusztítóbb járványára.
 
A vezető nélküli jármű már nem a sience fiction novellák tárgya. Burns szerint az önállóan navigáló autók már 2017-ben megjelenhetnek az utakon. A fő probléma az, hogy a világ még nincs kész arra, hogy elfogadja őket. Megoldatlan a felelősséggel kapcsolatos szabályozás, de talán ennél is nehezebben fogadják el emberek, hogy egy autóban valaki vagy valami más veszi át az irányítást.
 
A helyzet nagyon hasonló ahhoz, amikor az orvostudomány megalkot egy vakcinát, amely képes megmenteni egy csomó életet, de a társadalmat meg kell győzni, vesse alá magát az oltásnak. Egyes mérnökök úgy vélik, az autonóm autók ötször annyira biztonságosabbak lehetnek, mint az ember vezette jármű. Ahogy Burns a bbc.com számára kifejtette, a robotsofőr sosem részeg vagy álmos vagy zavart, a szenzorok képesek felismerni tárgyakat két futballpályányi távolságra előre, és számukra nincs holttér sem. Ám attól, hogy a robotautó műszaki értelemben megérett a használatra, még nem érkezett el a bevezetésének az ideje.
 
Még előttünk van az, hogy a társadalom befogadja, megtanulja használni, együtt élni az új technológiával. Például a rendőrök mihez kezdenek a jelen sem lévő sofőrrel, ha az hibázik, vagy vészhelyzet miatt el kell terelni a forgalmat? Számos megoldandó elvi és praktikus kérdés van még, mielőtt a mesterséges intelligencia átveszi az uralmat a vezetőülésben. De a robotautó technológia már itt van karnyújtásnyira, és néhány évtized alatt fenekestül felforgatja a közúti közlekedést.
 
Jámbor Gyula
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....