Alitalia

A római tömegközlekedésben és az Alitaliánál is sztrájkolnak

2017.02.22.

- Szerdán az olasz főváros tömegközlekedési dolgozói négy órás munkabeszüntetést tartanak, csütörtökön pedig az Alitalia olasz légitársaság munkavállalói sztrájkolnak, de a járatok egy része már szerdán sem közlekedik.

Az olasz nagyvárosokat és főleg Rómát tüntetésekkel is megbénító hat napos taxis sztrájkot a tömegközlekedési dolgozók munkabeszüntetése követi. Szerdán reggel fél kilenctől négy órán át leáll a római busz-, villamos-, metróközlekedés, valamint az olasz fővárost szolgáló helyi vasúti járatok is. Az Atac római közlekedési vállalat dolgozói azért sztrájkolnak, mivel úgy vélik, hogy egyre veszélyesebb munkafeltételek között végzik a munkájukat a járművek előrehaladott kora és a közbiztonság romlása miatt is.


Ezzel egy időben az Alitalia belföldi járatai közül elsőként a Szardíniára tartó repülőgépek állnak le, majd csütörtökön az Alitalia többi belföldi és külföldi járatának indulása és érkezése is akadozni fog. A légitársaság a járatok hatvan százalékos törlésével számol. A dolgozók a sztrájkkal a tavaly év végén lejárt kollektív szerződésük megújítását sürgetik, amelyet - az érdekképviseletek szerint - a vállalat egyoldalúan módosítani akar, akár kétezer dolgozó elbocsátásával. Péntekre a közép-olaszországi Lazio tartomány távolsági buszvonalainak dolgozói hirdettek 24 órás sztrájkot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A német ipar súlyos gazdasági válság közepette van: 2025-ben 124 ezer munkahely szűnt meg –....
2026.04.27
Az ionizáló sugárzás pontosabb és költséghatékonyabb érzékelését segítheti az a fejlesztés,....
2026.04.27
Minden évben van egy különleges nap, amely a lányokról szól, amikor meghatározó inspirációt....
2026.04.27
A 911 ikonikus formája és jellegzetes „flyline” tetővonala által ihletett új Cayenne Coupé Electric....
2026.04.27
 A pénteki nickelsdorfi célzott ellenőrzés során a rendőrség ismét a nehéz tehergépjárművekre....
2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....