rendőri intézkedés

Romhalmazzal menekült a sülysápi rendőrök elől, a tetején állt meg - videó

2023.08.19.

Nem véletlenül, de hiába próbált meglógni a rendőrök elől egy 32 éves nagykátai férfi, akinek sem jogosítványa, sem műszaki engedélye nem volt, ráadásul körözték is.

A járőrök a napokban Sülysápon akarták igazoltatni egy romos Hyundai Atos sofőrjét, aki ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta. A rendőrök szolgálati gépkocsijuk megkülönböztető fény- és hangjelzésével kilométereken át egyértelműsítették céljukat, a sofőr mégis kövér gázt adott, és próbált meglépni előlük.

 

A 32 éves nagykátai B. László az úttest mindkét oldalát igénybe vette manővereihez, cikcakkos mozgásával több szabálysértést és bűncselekményt követett el. Ámokfutása az egyik kis utcában ért véget, ahol Kóka irányába akart fordulni, de már nem tudta kontrollálni instabil járművét, árokba hajtott és felborult. A balesetet karcolásokkal megúszta, a rendőrök kipattantak az autóból, megbilincselték és előállították.

Adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy a gépkocsit ideiglenesen kivonták a forgalomból, a műszaki érvényessége lejárt, a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a hatóság pénzbírság meg nem fizetése miatt körözte. A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya több szabálysértési és büntetőeljárást indított a férfivel szemben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....