sprintfutam

Roncsderbivé vált az amerikai nagydíj sprintfutama – McLaren betli, Sainz öröm

2025.10.18.

Max Verstappen, a Red Bull címvédő és négyszeres világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati sprintfutamát, amelynek első kanyarjában a vb-éllovas ausztrál Oscar Piastri és mclarenes csapattársa, Lando Norris egymással ütközött és kiesett.

Fotó: Mercedes

A 28 éves holland pilóta mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője végzett a második, a williamses spanyol Carlos Sainz Jr. pedig a harmadik helyen. A rövid távú viadal rajtja a második helyről - Verstappen mellől - induló Norrisnak nem sikerült túl jól, ezért csapattársa már az első kanyarban megtámadta. Mögöttük azonban nagy volt a tumultus és a helyezkedés, melynek következtében a negyedik pozícióból startoló Nico Hülkenberg (Sauber) hátulról eltalálta Piastri McLarenjét, amely előbb két kerékre dőlt, majd nekiütközött Norris versenyautójának.

Mindkét mclarenes versenyző gyakorlatilag azonnal kiesett, a mezőny elé pedig bejött a pályára a biztonsági autó.

A száguldás aztán a hatodik körtől kezdve folytatódhatott, Verstappen az élen maradt, mögötte Russell igyekezett nyomást gyakorolni a címvédőre, míg harmadikként Sainz haladt.

Russell kisvártatva megpróbálkozott egy előzési kísérlettel, de irreálisan mély féktávot vett, így nemcsak ő hagyta el a pályát, hanem Verstappent is kiszorította a bukótérbe, ezért aztán a holland jogosan vette vissza a vezető pozíciót.

A leintésre aztán újabb biztonsági autós szakasz közben került sor, mivel három körrel a vége előtt ismét volt egy ütközés az első kanyarban, a futam újraindítására pedig már nem maradt idő.

Az összetett harmadik helyén álló Verstappen az így megszerzett nyolc ponttal és a McLarenek kiesésével 33 pontra közelítette meg Norrist és már csak 55-tel marad el az éllovas Piastritól.

A program közép-európai idő szerint 23 órakor a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzéssel folytatódik Austinban.

A sprintfutam pontszerzői:

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 37:58.229 perc
  2. George Russell (brit, Mercedes) 0.395 másodperc hátrány
  3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 0.791 mp h.
  4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1.224 mp h.
  5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1.825 mp h.
  6. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 2.576 mp h.
  7. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 2.976 mp h.
  8. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 4.147 mp h.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
A hosszabb távokra használt utazóautóknál ma is van még létjogosúltsága a dízel erőforrásnak, ezt....
2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....