autósport

Rosberg csapata megint verte Hamiltonékat

2023.12.09.

Kemény csatákkal és büntetésekkel zárult a 2023-as Extreme E bajnokság

A villanyautós mezőny bejárta a Szaharát, a szenegáli sivatagot, a sarkvidéki Gröndlandon Kangerlussuaq-ot, a brazíliai Santarémet, a Pará esőerdőt, Argentínában Patagonía gleccsereit, Skóciát, Szardíniát, majd idén decemberben Chilét, ahol az Extreme E versenysorozat fináléját rendezték.

A harmadik szezonban is olyanok indítottak csapatot mint Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Jenson, Button, Sebastien Loeb, nem véletlenül lett szoros volt a döntő: három páros is esélyes volt a bajnoki címre.

A kétnapos futamokon két kvalifikáció és két elődöntő után jött a döntő, melybe a három-három legjobb páros kerül. Nekik kétszer harminc kilométeres kört kellett megtenniük pilóta-navigátor helycserével, mert a szabály szerint felváltva kell vezetnie mind a nő, mind a férfi pilótának.

Izgalmasan indult a szezon és a finis sem lett unalmas, volt ütközés, borulás, büntetés, kiesés.

Mikaela Åhlin-Kottulinsky, RXR, így nyilatkozott: „A 2023-as Extreme E bajnokság megnyerése egy valóra vált álom. Egész szezonban fej-fej mellett haladtunk az ASXE-vel, tavaly is olyan keményen küzdöttünk, és csak hajszál híján maradtunk le a győzelemről, ezért volt stresszes, amikor láttam, hogy defektet kaptunk. De ahogy mindig, most sem adtuk fel.”

Johan Kristoffersson, az RXR vezetője: „Egy intenzív szezon után másodszor megnyerni az Extreme E bajnokságot hihetetlen élmény. Az ASXE lenyűgöző küzdelmet vívott ebben a szezonban, a csaták minden percét élveztem. Szeretném ezt a győzelmet a nemrég elhunyt Kyle LeDucnak ajánlani, aki hiányozni fog.”

Igencsak szoros futamokkal zárult az évzáró, mert a legközelebbi riválisuk, az Acciona/ Sainz XE Team (ASXE) feladta a versenyt, miután Laia Sanz a záró szakaszon felborult. Kiesésük a nagydöntőben azt jelentette, hogy nem szereztek elég pontot és elvesztették esélyüket a bajnoki címre.

A Redemption Race-ben az Amanda Sorensen-RJ Anderson páros futamgyőzelemmel fejezte be első teljes Extreme E évadát, mivel a 99-es GMC Hummer EV Chip Ganassi Racing a nehéz kilencedik forduló után talpra állt.



Izgalmasan alakult az utolsó futam, a rajt után a Veloce Racing versenyzője, Kevin Hansen a második helyre csúszott be, míg az RXR versenyzője, Johan Kristoffersson harmadikként próbálta átverekedni magát a mezőnyön. A svéd a belső ív felé nyomult és elkapta a kanyar meredek emelkedőjét, de közben két kerékkel letért a pályáról, ám visszaszerezte az autó irányítását, de lecsúszott az ötödik helyre, majd egy defekt miatt már a következő kör után a bokszba kényszerült, miközben a legközelebbi riválisuk, az ASXE vezette a versenyt.

Ekström az első helyen lépett be a váltózónába, a Veloce Racing versenyzője, Hansen pedig a nyomában volt. Az élen haladók mögött a NEOM McLaren Extreme E Team versenyzője, Tanner Foust küzdött, hogy lelassítsa az ODYSSEY 21-est, de a cserezónában belerohant az X44 Vida Carbon Racing csapatban versenyző, Fraser McConnell autójának farába.

Az incidens miatt időbüntetést kapott az amerikai, de ez már lényegtelen volt a NEOM McLaren XE futama szempontjából, mivel az autó sérülései miatt esélye sem volt részt venni a döntőn.

Az ütközés az X44 Vida Carbon Racing továbbjutását is hátráltatta, de folytatni tudta a versenyt, igaz, Sir Lewis Hamilton alakulata csak jóval lassúbb tempóban tudott menni, ezért hátracsúszott a csapat.

A NEOM McLaren XE DNF-je és az X44 Vida Carbon Racing sérülése azt jelentette, hogy az RXR-nek csak be kellett fejeznie a versenyt, hogy megszerezze a harmadik helyet és megpecsételje a bajnokságot, hacsak Sanz nem tudja visszaszerezni a vezetést, és nem szerez elég pontot az ASXE első bajnoki címéhez.

Ez nem sikerült, mert a váltó-zóna elhagyása után az RXR versenyzője, Mikaela Åhlin-Kottulinsky újabb műszaki problémába ütközött az ODYSSEY 21 fedélzetén, miközben az autó célba juttatásáért küzdött.

A záró szakaszban Sanz megpróbálta visszavenni az első helyet Taylortól, de hiába nyomta keményen: miután összeütköztek, az ASXE ODYSSEY 21 megpördült, bár Sanznak sikerült talpra állnia, a győzelem már egyre elérhetetlen lett.





A Veloce Racing zavartalanul teljesítette a futamot, megszerezte idei harmadik győzelmét, és a bajnoki tabellán az első háromban fejezte be a 2023-as évet, ami minden idők legjobb Extreme E eredménye. A futamgyőztesek mögött az X44 és az RXR is tovább küzdött, miközben Åhlin-Kottulinsky a súlyosan sérült autójával kecmergett a pályán.

Annak ellenére, hogy több mint négy perccel a Veloce Racing után ért célba Rosberg csapata, az RXR második helye elég volt ahhoz, hogy a 2021-es, első szezonban szerzett bajnoki címük óta másodszor is Extreme E bajnokságot nyerjenek. Ez mind Kristoffersson, mind Åhlin-Kottulinsky részéről hősies erőfeszítést jelentett, utóbbi pedig élete első Extreme E bajnoki címét szerezte meg.

A 2023-AS EXTREME E BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

1. Rosberg X Racing: 182 pont

2. ACCIONA | SAINZ XE Team: 171 pont

3. Veloce Racing: 155 pont

4. X44 Vida Carbon Racing: 121 pont

5. No. 99 GMC HUMMER EV Chip Ganassi Racing: 113 pnt

6. ABT CUPRA XE: 81 pont

7. Andretti ALTAWKILAT Extreme E 71 pont

8. NEOM McLaren Extreme E Team: 68 pnt

9. Carl Cox Motorsport: 50 pont

10. JBXE: 50 pont

A döntő futam eredménye

1. Veloce Racing 8:31.760 perc

2. Rosberg X Racing +4:19.110 perc

3. X44 Vida Carbon Racing +8:11.502 perc

4. ACCIONA | SAINZ XE Team DNF

5. NEOM McLaren Extreme E Team DNF

Újoncok végeredménye

1. No. 99 GMC HUMMER EV Chip Ganassi Racing 8:34.434 perc

2. ABT CUPRA XE +14.909 másopdperc

3. JBXE +20.993 másodperc

4. Carl Cox Motorsport DNF

Extreme E, egy kis műszaki háttér

Az elektromos hajtású terepjárókkal kietlen vidékeken száguldoztak, a tankoláshoz szükséges áramot úszó bázisról nyerték. A felújított és immár harminchárom éves RMS Helena hajón az AFC Energy hidrogénes, napelemes generátorainak mellékterméke tiszta víz volt.

A csúcstechnológia és a Continental által kifejlesztett abroncsdesign eredményeként elképesztő konstrukció született.

Valamennyi Extreme E csapat ugyanabból a csomagból építkezett, a fődarabokat a Spark Racing Tecnology szerelte össze, az akkumulátorokat a Williams Advanced Engineering biztosította.

Az 1,6 tonna menetkész tömegű, 2,3 métere széles, 4x4-es és 940 milliméteres kerékátmérőjű terepjáró villanymotorjainak rendszer-teljesítménye 550 lóerő, ezzel akár 130 százalékos (kb. 52°) emelkedőn is felmentek. A kétszázas tempóra képes buggyk 4,5 másodperc alatt érik el a százas tempót.

A prototípust még Ken Block és Valteri Bottas tesztelte 2020-ban a szaúd-arábiai sivatagban és a franciaországi Chateau de Lastours tereppályán.

Az Odyssey21 elektromos versenyautók téli és nyári abroncsait az ötletgazda Continental szállította, a ContiConnect kerékfigyelő platform digitális összeköttetést biztosít valamennyi abroncson belül elhelyezett érzékelővel, miközben folyamatosan figyeli a nyomást és hőmérsékletet. Az egységes alkatrészekből álló autók acélötvözet csővázát is a Continental adja, szóval az Extreme E egy igazi száguldó laboratórium.

Fotók: Extreme E, Sam Bloxham & Colin McMaster

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....