SEAT

Seat 600: A Spanyolok bogara

2016.06.09.

A SEAT 50-es évek óta gyártott autói közül a legnagyobb sláger a SEAT 600-as volt, ami a VW Bogárhoz hasonló szerepet töltött be az azt követő évtizedekben.

Az 1957 és 1973 között piacon lévő kis „hatszázas” vált ugyanis a spanyol ipari teljesítmény etalonjává, ezzel indult be a spanyolországi autómobilizmus, hiszen egy kedves, jól használható, színes egyéniségű, és nem utolsó sorban igen kedvező árú népautó született az olasz licensz alapján gyártott kis SEAT-tal.

Akkori ára ugyanis 60.000 pezeta körül volt, ami mai áron 390 euró körül lenne, tehát a legtöbb család megengedhette magának a spanyol gazdasági fellendülés időszakában. Ráadásul piacgazdaságokban szokatlanul még 4 évet várni is kellett a 600-asra, ami ugyancsak sikerének egyik mutatójává vált.

Végül a SEAT 600-as az olasz változatnál is népszerűbb lett, megközelítőleg 800.000 darab talált gazdára a hetvenes évek elejéig, és még a spanyolok által továbbfejlesztett, magasabb karosszériával épített SEAT 800-asból is piacra került 13.000. Az eredeti kis SEAT 633 köbcentis, 21,5 lóerős motorral készült, és egyik jellegzetessége az elölről kifelé nyíló ajtó volt, amit a köznyelv öngyilkos ajtónak” hívott a hátulról érkező járművek takarása miatt. Az utolsó legyártott darabot, egy SEAT 600 L változatot a munkások Hercegnek születtél, királyként haltál meg” felirattal bocsátottak útjára 1973-ban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.08
Mindössze három év után távozik a Toyota Motor Company éléről Szató Kodzsi, feladatait a vállalat....
2026.02.08
Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új....
2026.02.08
Olyan innovatív újrahasznosítási folyamatokat dolgozott ki a BMW, amelyek révén még több magas....
2026.02.08
Több autó ütközött Óbaroknál Hegyeshalom felé, később pedig ugyanebben az irányban útjavítás miatt....
2026.02.08
Ha sárgára vált a lámpa, sok autós felgyorsít, pedig ez szabálytalan és veszélyes. Tóbiás és....
2026.02.08
Kiürítettek egy Koppenhágába tartó utasszállító repülőgépet a brüsszeli repülőtéren, miután a....
2026.02.08
Egy napra visszatért az Ikarus 435T troli Zuglóba. Szombaton N82A jelzéssel a BKV nosztalgiatrolija....
2026.02.08
A kínai SAIC Motor olaszországi leányvállalata a Maxus-szal belépett a haszongépjárművek piacára,....
2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..