Bajnokok Tornája

Sebastian Vettel lett a bajnokok bajnoka

2015.11.22.

A négyszeres Forma-1-es világbajnok nyerte az idei Race of Champions gálát Londonban.

Húsz versenyző közül Sebastian Vettel nyerte meg szombat délután a Race of Champions gálát, amely a motorsport legnagyobb alakjait hívta össze egy kis év végi gálaversenyre a londoni olimpiai stadionban.

A döntőben Vettel a kilencszeres Le Mans-i győztes dán Tom Kristensent győzte le, így első alkalommal lett a Bajnokok Bajnoka. Persze korábban sem kellett üres kézzel távoznia a Race of Champions gálákról, hiszen schumacherrel párban hat alkalommal nyerték meg a Nemzetek Kupáját, amelyet hagyományosan egy nappal az egyéni verseny előtt rendeznek meg. Kristensen már a negyedik alkalommal jutott be a döntőbe, de győznie most sem sikerült.

"Természetesen nagyon boldog vagyok, és megtiszteltetésnek veszem, hogy itt győzni tudtam, de elég sok időmbe került. Már nagyon sok első osztályú pilóta nyerte meg ezt a kupát, én is sokszor próbálkoztam, de sokszor elbuktam, és most végre összejött” – nyilatkozta Vettel.

"Amit a ROC gála ad nekünk elsősorban, az sok öröm és élmény. Gyerekként még csak a saját örömünkre versenyeztünk, az ilyen események jól emlékeztetnek erre. Amikor lehajtjuk a sisakrostélyt, akkor már csak a győzelem érdekel minket. Mindannyian tudjuk, hogy ez a rendezési formátum nagyon nehéz, mert senki sem tud sok időt eltölteni az autókban, ezért gyorsan kell megtalálni a ritmust. Ma úgy éreztem, ez a kezdetektől megvolt bennem. Hideg volt, de nagyszerű volt az atmoszféra, köszönöm mindenkinek, aki eljött és megnézte a verseny!” – tette hozzá.

Az elődöntőben Vettel a tavalyi bajnokot, David Coulthardot győzte le 2-1 arányban, miután a skót kiugrott a döntő futamban, és ezért megbüntették. Korábban a Forma-1-es honfitárs kollégáját, Nico Hülkenberget győzte le, valamint a ralikrossz világbajnokot, a norvég Petter Solberget. A másik ágon Kristensen  a Formula E bajnokát, Nelson Piquet Juniort, a BTCC bajnokát, Jason Platót és a Blancpain Endurance Series bajnokát, Alex Buncombe-ot legyőzve jutott be a döntőbe.

 

Döntő:
Sebastian Vettel beat Tom Kristensen 2-0

Az elődöntőben esett ki:
David Coulthard, Alex Buncombe

A negyeddöntőben esett ki:
Nico Hulkenberg, David Coulthard, Jason Plato, Andy Priaulx

A nyolcaddöntőben esett ki:
Petter Solberg, Daniel Ricciardo, Jenson Button, Susie Wolff, Nelson Piquet Jr, Romain Grosjean, Ryan Hunter-Reay, Bradley Philpot
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....