karosszéria

Séta az alumínium karosszéria ösvényén

2018.09.06.

Az alumínium és alumínium-hibrid karosszéria egyre kedveltebb a prémium autógyártók körében. Maga az alkalmazási okok egyébként rendkívül összetettek, így tegyünk egy érdekes utazást a fémek és a gazdasági érdekek világában!

Az alumínium létjogosultsága a felépítményanyagok terén megkérdőjelezhetetlen. Az acélhoz képest kétharmados tömeg és kisebb sűrűség jellemzi ezt a fémet. Az emisszió csökkentését hajhászó előírások miatt egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyártók a könnyűszerkezetes építésmódra. Hiszen egy életciklust vizsgálva minden egyes megtett méteren kiemelten fontos az üzemanyaghatékonyság szempontjából, hogy mekkora tömeget kell mozgatnia az erőforrásnak.

Vannak irányzatok, mely szerint inkább motor/hajtáslánc-optimalizálással igyekeznek kedvezőbb határértékeket elérni, ugyanakkor meg kell találni a ráfordított költség és idő helyes arányát, mielőtt új irányt határoz meg egy adott gyártó. A nagy testű autók nem fogják tudni hozni az előírt szén-dioxid emissziót valós körülmények között tesztelve, hogyha tömegük kirívóan nagy. Éppen ezért például az Audi és a Jaguar már évtizedes hagyományokra tekint vissza az alumíniumfeldolgozás terén.

Persze, a prémium autógyártók könnyebben határozzák el magukat egy új irányzat mellett. A költséges átállás vagy az acélfeldolgozás mellett párhuzamosan fenntartandó alumínium használat pontos előtervezést, kellően nagy sorozatszámot és árrést követel meg.

Ahhoz, hogy az alapból gyengébb alumínium tudja hozni a kívánt merevséget a vázszerkezet tekintetében az acéllal szemben, ötvözésre, öntési technológiára és kényes hegesztésre is szükség van. Utóbbinál már az alapanyag tárolásánál is millió egy szempontnak kell teljesülni, ezt követi a gondos felületelőkészítés, amely során az alumínium felülete rendkívül gyorsan újra oxidálódhat, amely kedvezőtlen hatással lehet a varratokra.

A súlycsökkentés ára (~70-160 kg) még az első balesetet követően is nagy, hiszen többszöröse lehet egy alumíniumból készült géptetőnek, sárvédőnek vagy ajtónak a javítása egy hagyományos acélból készültéhez képest – nyomjon fele annyit az adott elem a mérlegen. Sok esetben csak teljes cserével orvosolhatók a problémák, nem beszélve arról, a gyári lézerhegesztés egyszerűen nem reprodukálható műhelyben, így előírás szerint szegecselés mellett kell dönteni például több millió forintos gépek társaságában. Ez adott esetben drágíthatja a biztosítási díjakat, összességében nagy terhet helyezve a felhasználók és a lakatos műhelyek vállára egyaránt.

A hagyományos, főleg acélkonstrukciós, tömeggyártású járművek esetében nem feltétlenül kap egy, az elődhöz mérve teljesen új gyártástechnológia szerepet. A komfort, a dinamika és az NVH értékek alacsonyabb szinten maradhatnak. Éppen ezért a jelenlegi állás szerint leginkább a prémium autógyártók járnak élen az alumínium széles körű felhasználásában, ahol mind a gyári, mind a felhasználói elvárások magasabbak. Ázsiában acélból világszinten jelentős mennyiséget állítanak elő, így egy új anyag bevezetése nem indokolt a már meglévő gyártási folyamatokat és a teljes szervizelési eljárásokat felülírva.

Ugyanakkor a Jaguarnál másképpen vélekednek, és elkészítették az első kompakt szedánt, amely igen nagy részben készül alumíniumból. Az XE megérdemel egy külön kitérőt, hiszen mérete és kategóriája ellenére szokatlan lehet a ~70-30%-os alumínium-acél arány. Ez nem Audi A8-as, ahol a termet feltétlenül indokolja az alumínium fokozott felhasználását. Az ok rendkívül egyszerű: nehéz az etalonnak számító 3-as BMW babérjaira törni a semmiből 2014-ben. Éppen ezért új motorcsaládot, új felfüggesztést és persze új karosszériát is latba kell vetni ahhoz, hogy sikerüljön hozni a kiváló vezetési élményt és dinamikát, amely a tengelyek közötti 50/50-es súlyelosztáson alapul. Ahogy az Audi TT esetében, úgy itt is acél a padlólemez hátsó része és a C-oszlop vonalában lévő „keret” is, pontosan azért, hogy ne legyen túl könnyű a far, de a kezelhetőség jó legyen. A falvastagság és az éllekerekítések okozta fejtörést megoldják angliai nagyszerű mérnökei, a kontinens egyébként büszke, hogy a Jaguar-Landrover révén ilyen színvonalat képes hozni.

A nagytestvér, az XJ négy és fél perces gyártási taktidejét 78 másodpercre mérsékelték az XE esetében. Ebben szerepet játszott például, hogy a szegecsbeütésenkénti 6 másodpercet másfélre csökkentették. Autónként 2772 önmetsző szegecs, 455 szegecselőgép a termelésben és 115 méternyi ragasztott perem jellemzi az XE példányait. Utóbbiak esetében fűtött hordókból kerül felvitelre az anyag, figyelembe véve az áramlási útvonal hosszát és a kötési időszükségletet is, vagyis kiemelten ügyeltek a megfelelő viszkozitásra.

Ugyan a szénszálas technológia egyre olcsóbb lesz, a 95-99%-os újrahasznosítási arány miatt továbbra is fémalapúak lesznek a karosszériák még egy jó darabig: a Jaguar szerint a fogyasztói társadalomban 5-10 évre mérséklődött termék életciklus miatt is megérte modelljeinél alumíniumra váltani. A gyártási és javítási költségeket elnézve azonban jól látszik, sokáig a prémiumgyártók privilégiuma lesz az alumínium ilyen nagy mértékű modellenkénti felhasználása (-80% gyártási költség); ugyanakkor mindig válaszút elé állítja majd a gyártókat ez a lehetőség, hogy milyen téren tudják/kívánják elérni a kisebb emissziót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....