Toyota

A sofőrt támogatni és nem helyettesíteni akarja a Toyota

2016.10.23.

A Toyota Motor Corporation deklaráltan nem az autonóm, hanem a biztonságos vezetésre fekteti a hangsúlyt a jövőben, ugyanis a balesetek számának csökkenése szerintük a sofőr megtartásával inkább elérhető, mint nélküle.

A japán márka nem sieti el a csatlakozást az iparág azon résztvevőihez, akik belevetették magukat a google-szerű önvezető autók tömeges tesztjébe, közölte Seigo Kuzumaki, a Toyota biztonságtechnológiai részlegének vezetője egy októberi előadásában, amelyet az Automotive News szervezésében tartottak. A cég prioritása szerint az autóvezetőket segíteni, támogatni kell a biztonságos vezetésben, nem pedig elmozdítani őket a volán mögül. A szakember szerint a Toyota jelenlegi céljai között  egyáltalán nem szerepel a teljesen autonóm járművek gyártása, vagy a becsatlakozás az  ahhoz szükséges kutatás-fejlesztésekbe.

Kuzumaki kijelentését megelőzően az előadás témája volt a világszerte több cég által is elindított önvezető jármű-flották közúti tesztje, amelyek közül elsőként a Google lépett a pályára, akit a Delphi Automotive követett (egy szingapúri önvezető taxi hálózat ötletével), végül pedig az Uber jelezte az idén, hogy Volvo taxikkal tesztüzemet indítanak Pittsburgh városában.

A biztonságtechnológiai főnök felhívta a figyelmet arra, hogy az említett tesztek már azzal is balesetveszélyesek, ha nem lezárt területen és ideális körülmények között zajlanak. Ezzel szemben a Toyotánál a Level 3 technológia révén az autó csak egy-egy biztonságos szakaszon végez önműködően gyorsítást, fékezést és kormányzást. Ezt az autópálya-használatra fejlesztett rendszert (Highway Teammate) a Toyota 2020-tól kívánja bevezetni, azonban csak a szigetországban, ahol ezzel egyidőben már zajlik a városi verzió (Urban Teammate) fejlesztése is. Utóbbi piacra kerülésének dátuma egyelőre nem ismert.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....