Waberer's

700 kilométeres hatótávú elektromos Volvo vontatókat állít munkába a Waberer’s

2026.09.03.

A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek megállapodást írtak alá három elektromos Volvo FH Aero kiterjesztett hatótávú nyerges vontató megrendeléséről. A Waberer’s a járműveket nemzetközi fuvarozási operációjában állítja majd munkába, ezzel Magyarországon elsőként alkalmazva elektromos nyerges vontatókat nemzetközi feladatokban.

A Volvo Trucks Executive Management Teamjének 22 fős nemzetközi és magyar delegációja látogatott el a Waberer’s budapesti központjába. Az eseményen részt vett Roger Alm, a Volvo Trucks elnöke is. A találkozón a két vállalat vezetői áttekintették a Waberer’s fejlődését, jelenlegi működését és stratégiáját, valamint a Volvo Trucks és a Waberer’s közel hat évtizedes együttműködésének legfontosabb állomásait. A magyarországi képviselet részéről Illés Dávid, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója is jelen volt.

Fotók: Stiller Ákos

A látogatás keretében a felek megállapodást írtak alá három darab új Volvo FH Aero megnövelt hatótávú elektromos nyerges vontató megrendeléséről. Az új elektromos hajtáslánccal készülő modell akár 700 kilométeres hatótávra képes, és a tervek szerint legkésőbb 2027 első negyedévének végéig érkezik meg a Waberer’s-hez. A járműveket a vállalat nemzetközi fuvarozási operációjában állítja majd munkába, ezzel az alternatív hajtású járművek alkalmazását a nemzetközi árufuvarozásra is kiterjesztve.

„A Volvóval közös történetünk jóval többről szól, mint járművek beszerzéséről. A két vállalat közel hat évtizede dolgozik együtt, miközben a közúti fuvarozás technológiája, működése és környezeti elvárásai alapjaiban változtak meg. Az új, nagy hatótávolságú elektromos vontatók beszerzéséről szóló megállapodás fontos mérföldkő a károsanyag-kibocsátástól mentes árufuvarozás felé vezető úton: lehetőséget teremt arra, hogy az elektromos hajtás alkalmazását hosszabb távú fuvarfeladatokban is vizsgáljuk.” – mondta Barna Zsolt, a Waberer’s Csoport elnök-vezérigazgatója.

A Waberer’s jelenleg 33 alternatív hajtásláncú járművet üzemeltet Magyarországon. Ezek közül 19 Volvo gyártmányú: három elektromos hűtős teherautó, három elektromos teherautó (ponyvás és dobozos felépítményekkel), hat elektromos nyerges vontató és hét LNG-hajtású nyerges vontató. Az elektromos üzemű Volvo járművekkel szerzett, több mint 1,1 millió kilométernyi gyakorlati tapasztalat fontos alapot jelent az új technológiák üzemi alkalmazásához. A három új vontató munkába állításával a Waberer’s az elektromos hajtás alkalmazását a nemzetközi fuvarozási operációjára is kiterjeszti.

„A Waberer’s és a Volvo Trucks kapcsolata jól mutatja, hogyan tud egy hosszú távú partnerség együtt fejlődni az iparággal. Közös történetünk még az F88-as modellekkel kezdődött a 60-as években, ma pedig már a hosszú távú elektromos fuvarozás lehetőségein dolgozunk együtt. A három darab új Elektromos Volvo FH Aero megnövelt hatótávval újabb fejezetet nyit ebben az együttműködésben” – mondta Roger Alm, a Volvo Trucks elnöke.

A Volvo és a Waberer’s közös története 1967-ben kezdődött, amikor a Hungarocamion megrendelte első Volvo-flottáját, 50 darab F88-as nyerges vontatót és 30 teherautó-alvázat. A járművek még abban az évben megérkeztek, és 1968 januárjában álltak munkába.

A következő évtizedekben a Volvo meghatározó szereplővé vált a Hungarocamion, majd a Waberer’s flottájában. A Hungarocamion 1998-as, 500 járműre szóló tendere akkor a Volvo történetének legnagyobb darabszámú ügylete volt. 2006-ban a Waberer’s újabb, három év alatt teljesítendő, 1000 járműves tendert írt ki, amelyet szintén a Volvo nyert meg.

Az 5000. Volvo FH modellt 2018-ban, Göteborgban adták át a Waberer’s részére. 2021-ben megérkezett a cégcsoport első LNG-hajtású és első elektromos Volvo járműve, 2023-ban pedig a 6000. Volvo FH, amely szintén elektromos modell volt.

Balról jobbra: Tóth Szabolcs, a Waberer’s pénzügyi igazgatója, Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója, Roger Alm, a Volvo Trucks elnöke, Illés Dávid, a Volvo Trucks Hungary ügyvezető igazgatója, Erdélyi Barna, a Waberer’s igazgatósági tagja, Robert Grozdanovski, a Volvo Trucks Central East & East értékesítési régiójáért felelős senior alelnöke.

A 2026-ra tervezett átadásokkal a Waberer’s Csoport és jogelődei részére leszállított Volvo FH modellek száma eléri a több mint 6500 darabot.

A három darab új Elektromos Volvo FH Aero kiterjesztett hatótávval várhatóan 2027-ben állhat a Waberer’s rendelkezésére. Ez mindkét vállalat számára jelképes év lesz, hiszen a Volvo fennállásának 100., a Hungarocamion első Volvo-megrendelésének pedig a 60. évfordulója.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.14
Frontálisan ütközött egy személykocsi és egy sódert szállító teherautó a 31-es főúton Maglód és....
2026.09.14
Megismételve a legelső GR Suprára vonatkozó, hét évvel ezelőtti felajánlását, a Toyota a különleges....
2026.09.14
Elindult a pályázat, amelyen a települések, munkahelyek, közintézmények elnyerhetik a....
2026.09.14
A svéd a második győzelmét aratta idén, a dobogó második fokára pedig a kilencszeres világbajnok,....
2026.09.14
Megkezdődött a 2026/27-es tanév az Audi Hungariánál. Szeptemberben több mint 80 új tanuló....
2026.09.14
Hamburgban július közepe óta az előzetesen regisztrált lakosok mobilalkalmazásból hívhatnak....
2026.09.13
Miközben Magyarországon új autógyárak és gyártósorok indulnak, Nyugat-Európában már azon....
2026.09.13
Így változtatja meg a Free Flow rendszer az utazásunkat.   ..
2026.09.13
Oliver Solberg 19,1 másodperces előnnyel várhatja a vasárnapi zárónapot a dél-amerikai versenyén,....
2026.09.13
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte vasárnap....