BMW 5 széria

Soha nem látott verzió is készül a most bemutatott 5-ös BMW-ből

2023.05.25.

Minden korábbinál dinamikusabb, minden eddiginél fejlettebb digitális innovációkat kínál, most először tisztán elektromos meghajtással is: ez a világpremierjét ünneplő, új BMW 5-ös limuzin. A fenntartható prémium mobilitás felé vezető úton a BMW i5 és a világ legsikeresebb üzleti limuzinjának új kiadása ismét a felső-középkategória élére áll.

Az új BMW 5-ös limuzin piaci bevezetése 2023 októberében kezdődik. Az új modellgeneráció világszerte elérhető lesz tisztán elektromos meghajtással, régióktól függően plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával, valamint rendkívül hatékony, 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológiával felvértezett benzin-, illetve dízelmotorokkal is. Miként az összes korábbi nemzedék, úgy az új BMW 5-ös limuzin is a BMW Group dingolfingi gyárában lát majd napvilágot, ahol a BMW i5 elektromos motorjai és nagyfeszültségű akkumulátorai is készülnek.

Az új BMW 5-ös limuzin sportos eleganciáját és magabiztosságát minimalista, letisztult formanyelv nyomatékosítja. Közvetlen elődmodelljéhez képest az új kiadás 97 milliméterrel hosszabb (5 060 milliméter), 32 milliméterrel szélesebb (1 900 milliméter) és 36 milliméterrel magasabb (1 515 milliméter), amelyhez 20 milliméterrel megnövelt, 2 995 milliméter hosszú tengelytávolság társul.

Az új BMW 5-ös limuzin dinamikus kvalitásai az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Sport csomaggal és M Sport Pro csomaggal fokozhatók tovább. A modell piaci bevezetésekor a karosszériafényezési árnyalatok palettáján háromféle BMW Individual karosszériafényezés is megtalálható lesz.

Az új BMW 5-ös sorozat műszerfala még a közvetlen elődmodellhez képest is jelentősen kevesebb gombbal és kapcsolóval dolgozik, amely a megannyi funkció következetes digitalizációjának köszönhető. A bajor prémiummárka által fémjelzett, vezető felé forduló műszerfalat a BMW Ívelt Kijelző értelmezi újra, egy 12,3” képernyő-átmérőjű műszeregység és egy 14,9” képernyő-átmérőjű központi kijelző teljes egészében digitális párosával. A mérnökök az automataváltó középkonzolon elhelyezett előválasztó kapcsolóját és a kormánykereket is újratervezték, utóbbi laposabb alsó karimát és haptikus vezérlőpaneleket kapott. A műszerfal az opcionális extrafelszereltség részeként BMW Interaction Bar funkcióegységgel is felszerelhető: a kristályos felület-kialakítású, látványos háttérvilágítással dolgozó innováció a műszerfal teljes szélességében elnyúlik és az ajtókárpitokra is kiterjed, érintés-érzékeny vezérlőpaneleket kínálva.

Az új BMW 5-ös limuzin alapfelszereltségének az újratervezett sportülések is részei. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető komfortülések elektromosan, rendkívül széles tartományban állíthatók. Az új BMW 5-ös limuzin a BMW modelltörténetének első olyan modellje, amely már alapfelszereltségként teljes egészében vegán utastérrel gurul le a gyártósorról. Ebbe beletartoznak az ülésfelületek, a műszerfal, az ajtókárpitok, valamint most először a kormánykerék is. Az ülésfelületek az opcionális extrafelszereltség részeként a bőrszerű tulajdonságokkal rendelkező és látványos dekorvarrást viselő Veganza anyagborítással is megrendelhetők. Az utastér az opcionális extrafelszereltség részeként a megannyi kéttónusú változatban megrendelhető BMW Individual Merino bőrkárpitozással is elérhető.

A tisztán elektromos meghajtású BMW i5 lemezei alatt a BMW eDrive hajtáslánc-technológia ötödik, átfogóan továbbfejlesztett generációja dolgozik, kétféle teljesítményszinttel. A 442 kW / 601 lóerő* maximális teljesítményre képes BMW i5 M60 xDrive típus-specifikus stílusjegyekkel megfűszerezve ígéri a BMW M modellek hamisítatlan menettulajdonságait. Az első és a hátsó tengelyen dolgozó egy-egy elektromos motor elektromos összkerékhajtást hoz létre. Az M Launch Control rajtprogram és az M Sport Boost üzemmód aktiválásával a rendszer csúcs forgatónyomatéka 820 Nm, amely 3,8 másodperc alatt abszolvált nulla-százas gyorsulást tesz lehetővé. A modell végsebességét a hajtáslánc vezérlőelektronikája 230 km/óránál korlátozza.

A BMW i5 eDrive40 (kombinált energiafogyasztás (WLTP): 15,9 – 19,5 kWh / 100 km) ugyancsak elérhető. 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményre és (a Launch Control rajtprogram és a Sport Boost üzemmód aktiválásával) 430 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes elektromos motorja a hátsó kerekeket hajtja. A BMW i5 eDrive40 modell 6,0 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig a hajtáslánc vezérlőelektronikája 193 km/óránál korlátozza.

A 81,2 kWh kapacitású nagyfeszültségű akkumulátort a mérnökök helytakarékosan, a modell padlólemezébe építették be. A hatékony elektromos motorok mellett a zéró emissziójú limuzin tisztán elektromos hatótávolságát olyan technológiai innovációk növelik, mint a lassuláskor és fékezéskor felszabaduló energia adaptív visszatáplálásának legkorszerűbb verziója, vagy az utastér, a hajtáslánc és a nagyfeszültségű akkumulátor optimális hűtéséért és fűtéséért felelős hőpumpa-technológia intelligens vezérlése. A valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus mérései szerint így a BMW i5 M60 xDrive egyetlen feltöltéssel 455 – 516 kilométer, a BMW i5 eDrive40 pedig 477 – 582 kilométer megtételére képes. Az új MAX RANGE funkció alkalmazásával ráadásul mindez akár további 25 százalékkal is megnövelhető: a funkció külön-külön szabályozza a maximális leadott teljesítményt és az elérhető végsebességet, miközben csökkenti a kényelmi funkciók használatát.

A BMW i5 kombinált töltőegysége (CCU – Combined Charging Unit) alapfelszereltségként 11 kW, az opcionális extrafelszereltség részeként pedig akár 22 kW töltési kapacitású AC járműtöltést kínál. A modell nagyfeszültségű akkumulátora akár 205 kW töltési kapacitású DC gyorstöltéssel is feltölthető, így az energiatároló egység töltöttségi szintje körülbelül 30 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra növelhető.

A BMW i5 és a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt, új BMW 5-ös limuzinok számára már az új Connected Home Charging intelligens otthoni járműtöltés opciója is elérhetővé válik. A technológia a napenergia-optimalizált és a terhelés-optimalizált járműtöltési lehetőségek (első szakasz), illetve a dinamikusan változó villamosenergia-tarifákhoz igazoló, költségoptimalizált járműtöltési lehetőségek (második szakasz, 2024-től) feltételeit egyaránt megteremti. A BMW Charging és stratégiai együttműködő partnere, az E.ON a kétirányú járműtöltés innovációjához szükséges előfeltételek kiépítését is megkezdte. Ez a technológia a jövő modellgenerációiban teszi majd lehetővé a nagyfeszültségű akkumulátor otthoni energiatároló egységként történő alkalmazását. Az új BMW 5-ös sorozat tisztán elektromos meghajtású modellváltozatai a bajor prémiummárka történetének első képviselőiként válnak képessé a Plug & Charge funkció használatára, amelynek köszönhetően a modellek automatikusan, okosalkalmazás és töltőkártya nélkül képesek azonosítani magukat a kompatibilis nyilvános járműtöltő pontokon. A funkcióban továbbá a Többszerződéses Opció (Multi Contract Option) is egyedülálló, amely lehetővé teszi a bajor prémiumgyártó ügyfelei számára, hogy egyszerre akár öt különböző Plug & Charge szolgáltató járműtöltési szerződését is eltárolják a járműben.

A belsőégésű erőforrással szerelt, új BMW 5-ös limuzinok motorházteteje alatt az EfficientDynamics motorcsalád új, moduláris generációjának benzines és dízelüzemű erőforrásai sorakoznak, piacspecifikus kínálat szerint. Mindegyik motor 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológiával és már alapfelszereltségként új, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval gurul le a gyártósorról.

Európában az új BMW 5-ös limuzin piaci bevezetésekor a 153 kW / 208 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres BMW 520i limuzin, valamint a BMW 520d limuzin és a BMW 520d xDrive limuzin 145 kW / 197 lóerő maximális teljesítményű párosa is elérhető lesz. A négy- és hathengeres benzinmotorokkal szerelt, többi modellváltozat az Európán kívüli piacokon lesz elérhető. 2024 tavaszán az új BMW 5-ös limuzin portfóliója a legkorszerűbb plug-in hibrid hajtáslánc-technológia két változatával bővül, 2024-ben egy új soros hathengeres dízelmotor is bemutatkozik a palettán, majd a jövő év folyamán a tisztán elektromos meghajtású BMW i5 újabb változata is világpremierjét ünnepli.

Az új BMW 5-ös limuzin alapfelszereltségként kínált vagy opcionális extrafelszereltségként elérhető, automatizált járművezetést és parkolást támogató rendszereinek palettája jelentős mértékben bővült. Az innovatív technológiai arzenál ráadásul egy világelső funkcionalitás feltételeit is megteremti.

A portfólió csúcsa a távolságtartó és Stop & Go funkcióval dolgozó kormányzó- és sávtartó asszisztenst (Steering and Lane Control Assistant) is magába foglaló Driving Assistant Professional csomag, amely az opcionális extrafelszereltség részeként rendelhető meg a modellhez. Németországban, Kanadában és az Egyesült Államokban a csomag része az Autópálya Asszisztens (Highway Assistant) is, amely képes magától, az autópályák felfestett forgalmi sávjaiban tartva kormányozni az autót. 130 km/órás sebességig a technológia képes folyamatosan fenntartani az autó előtt haladó jármű mögött kijelölt távolságot és elvégezni a sávtartáshoz szükséges kormánymozdulatokat is, így a vezető kényelmes pozícióban pihentetheti karjait és maximálisan az autó körüli forgalmi szituációra koncentrálhat. Az új BMW 5-ös limuzinban ünnepli világpremierjét a szemmozgással is aktiválható, aktív sávváltó asszisztens (Active Lane Change Assistant), amely az ember és autó közötti interakció új szintjét váltja valóra. Amint a vezető a külső visszapillantóba néz, a technológia automatikusan kezdeményezi az automatizált sávváltás folyamatát. Ha a vezető jóváhagyja és a forgalmi szituáció is lehetővé teszi, a technológia felveszi a szükséges sebességet és elvégzi a szükséges kormánymozdulatokat.

A BMW 8.5 operációs rendszer minden korábbinál átfogóbb információ-szolgáltató és szórakoztató digitális tartalmakat, gyorsabb funkciófrissítéseket, továbbfejlesztett töltőpont-információkat és számos online szolgáltatáshoz optimalizált hozzáférést kínál. A központi kijelzőn már videók is streamelhetők, az AirConsole platformnak köszönhetően pedig az új BMW 5-ös limuzinban az utastéri játékélmény innovatív formája is világpremierjét ünnepli. Álló helyzetben a vezető és utasai úgynevezett „casual” játékokat játszhatnak, amelyekkel például a nyilvános járműtöltő állomásokon, a BMW i5 nagyfeszültségű akkumulátorának töltése közben üthetik el az időt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....