gyorshajtás

Sok vagy kevés 390 ezer forintos bírság ezért a közlekedési szabálytalanságért? (videóval)

2023.11.28.

Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a XVIII. kerületben, eközben értek tetten egy autóst, akire komoly bírságot szabtak ki – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményéből.

A legkirívóbb gyorshajtást produkáló autós 82 km/órával lépte túl a megengedett sebességet – a szankció nem maradt el. A rendőrök tizenöt embert állítottak elő, köztük nyolcat körözés, hármat ittas vezetés miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságának egyenruhásai a Közlekedésrendészeti Főosztály és a polgárőrség közreműködésével 2023. november 23-án ellenőrizték a közlekedés résztvevőit civil jellegű gépkocsikból. Az akció során alkalmaztak mozgó sebességmérő kamerákat, illetve fix helyszínen is mértek.

Az Üllői úton 37 gyorshajtóról készült felvétel, míg a mozgó mérés során 22 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot. Egyikük az 50 km/órás megengedett legnagyobb sebesség helyett 132-vel száguldott. A jármű vezetőjével szemben 390 ezer forint közigazgatási bírságot és 8 büntetőpontot szabtak ki.

További öt közigazgatási bírságot szabtak ki tilos jelzésen áthaladás, biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt. A rendőrök kisebb szabálysértések, többek között világítás hiánya, valamint lejárt műszaki érvényesség miatt 13 esetben szankcionáltak helyszíni bírsággal, 6 esetben pedig szabálysértési feljelentéssel éltek.

Az intézkedések során 15 embert állítottak elő, köztük 8 körözöttet, akik közül egy embert közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt keresett a bíróság, hét esetben pedig szabálysértési eljárás volt folyamatban. Egy-egy embert fogtak el hamis magánokirat felhasználása, kábítószer birtoklása, bódult vezetés, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt gyanúja miatt. Két ittas vezető részére közigazgatási bírságot szabtak ki, egy harmadik ellen azonban bűntetőeljárás indult és kezdeményezték a vezetői engedélyének bevonását.

A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket.

A razziáról készült videó itt látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.02
Nissan Navara alapokon próbál szerencsét a hazánkban most terjeszkedő Dongfeng, noha bemutatkozásuk....
2024.03.02
Elsősorban az autóiparban hasznosítható termékek receptúráinak kifejlesztésébe kezdett a Mol, a 177....
2024.03.02
A mikroprocesszor prototípusa új rekordot állított fel. ..
2024.03.02
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet....
2024.03.02
A két rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai a levegőből is figyelték a közlekedőket....
2024.03.02
Február második felében letette a szakmunkásvizsgát az az autófényezőkből álló csoport, melynek....
2024.03.02
Intelligens, benzinkutakon működtethető szélvédőmosó rendszert fejlesztett ki a budapesti székhelyű....
2024.03.02
A német konszern a tavalyi jelentős növekedés után az idén értékesítési árbevételének....
2024.03.02
A sunderlandi üzem leáll a második generációs Nissan Leaf gyártásával, és megkezdi a felkészülést a....
2024.03.02
Az MKIF tájékoztatása szerint két alkalommal is megesett az elmúlt időszakban, hogy szembe mentek....