kamionverseny

Spanyolországban zárul az idény

2022.09.30.

A lényegi kérdések a hétvégén eldőltek: Kiss Norbert negyedszer is kamion Európa-bajnok, a csapatversenyt pedig 2022-ben is a Révész Racing nyerte! Le Mans után egy héttel a spanyolországi Jaramában zárul a szezon, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar pilóta és a csapat is szeretné szépen zárni az esztendőt.

- A kamiont Franciaországból egyből Spanyolországba vittük, a csapat tagjai pedig a hét közepén keltek útra. Szeretnénk úgy rajthoz állni, mintha még semmi nem dőlt volna el, ezért a maximális pontszám megszerzése a cél most is. Norbi sorban dönti a rekordokat, mindig a leggyorsabb volt az időmérő edzéseken, 14 győzelmet aratott 2022-ben, és szeretné a hétvégén tovább növelni ezt a számot – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

Fotó: HUMDA

Erre minden esélye megvan, Jarama ugyanis fekszik Kiss Norbertnek. A HUMDA által is támogatott pilóta tavaly megnyerte a két főfutamot a pályán. A Madrid melletti, 3.8 km hosszú létesítmény 14 kanyarral és két hosszabb egyenessel rendelkezik. 



Az utolsó versenyhétvégén a második helyért nagy csata várható, jelenleg Jochen Hahn vezet 12 ponttal Sascha Lenz előtt. A hazai környezetben induló Antonio Albacete is beleszólhat a küzdelembe, és Adam Lacko is szeretne dobogón végezni. Egy éve Kiss Norbert mellett André Kursim és Téo Calvet nyert, utóbbi Le Mansban aratott sikere nagy lökést adhat neki.  



Szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek majd, az első nap 15.20-tól és 17.35-től, vasárnap 13.20-tól és 15.35-től. A futamokat az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....