a hét embere

Spindler Tibor, az Autószerelők Országos Egyesületének elnöke

2013.11.10.

Az Autotechnika kiállítás 2013-ban ismét egy helyen, azonos időpontban hozta össze a gépjármű fenntartó és autó háttéripari szakma jelenlegi és jövőbeli szereplőit. Az Auto-Diga kiállítások hagyományait megőrizve és szem előtt tartva, Magyarország idei autójavító és -fenntartó fórumán a piac meghatározó és feltörekvő résztvevői mutatták meg, hogy mire képesek ma, valamint hogy merre tart a garázsipar, a szerviztechnika, az alkatrészgyártás és jövő szakembereit képező hazai oktatási intézményrendszer. Az Autótechnika Kiállítások rendszeres kiállítója az Autószerelők Országos Egyesülete.

Spindler Tibor elnök nélkül ezúttal sem lehetett volna  Autotechnika kiállítás, fáradhatatlanul szervezett, tárgyalt, előadott, hogy egyesületét közelebb vigye a kitűzött célokhoz. Ezek között az egyik legfontosabb a feketegazdaság elleni küzdelem, amelynek fáradhatatlan harcosa.
A kiállítás szombati napján A feketegazdaság ellen ki és mit tud tenni? címmel tartottak rendezvényt, ahol vitaindítót tartott Knezsik Istvánnal, az Autós Nagykoalíció elnökével és Ulcz Miklóssal, a fogyasztóvédelem szakemberrel. Ott  voltak a programon az autóalkatrész-kereskedelem, a garázsberendezés kereskedelem és szervizhálózatok képviselői.
 
Spindler Tibort, az Autótechnika kiállításon játszott szerepéért a hét emberének választotta az autoszektor.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....