autósport

Sportcsillagok Gálaestje - Michelisz Norbert a közönségdíjas

2014.12.08.

Ismét Michelisz Norbert autóversenyző lett a legnépszerűbb hazai sportoló a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett szavazáson.

Az MSÚSZ tagjai idén is - immár 57. alkalommal - megválasztják az év legjobb sportolóit, a szurkolók voksai nyomán pedig az év legnépszerűbb sportolója címet is kihirdetik. A túraautó-világbajnokságon negyedik helyen végzett Michelisz sorozatban harmadszor kapta a legtöbb voksot az adidas közönségszavazáson - derült ki a hétfői sajtótájékoztatón.
    

Az év férfi és női sportolójának személyére, valamint a legjobb csapatra, edzőre és szövetségi kapitányra, azaz az első három sorrendjére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestjén derül fény. A december 18-án 18.30 órakor kezdődő műsort a Duna Televízió élőben közvetíti. Pajor-Gyulai László MSÚSZ-elnök elmondta, hogy idén is több újdonsággal készültek: a gálán jutalmazzák a nem olimpiai sportágak legjobbjait, s új lesz a helyszín is, a Deák téri Akvárium Klub. Hozzátette, több mint 300 sportújságíró adta le szavazatát, s ez csúcsot jelent.

A fellépők közül Cserpes Laura, Pál Dénes és Kállay-Saunders András megjelent a sajtótájékoztatón, akárcsak a szavazás 50 évvel ezelőtti férfi és női győztese, az öttusázó Török Ferenc és a vívó Rejtő Ildikó, az 1964-es tokiói játékok aranyérmesei. Török Ferenc az egyetlen a szavazás történetében, aki egyéniben, csapatban és szövetségi kapitányként is győzött.

Dobor Dezső sajtófőnök, az MSÚSZ alelnöke kiemelte, hogy eddig 28 sportág képviselői szerepeltek a díjazottak között, ez a szám idén bővülhet.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....