Lexus

A Sprint Cup harmadik hétvégéjére készülnek

2018.06.20.

A svájci Emil Frey Lexus Racing csapata az RC F GT3 -as versenygépekkel a Paul Ricardon szerzett diadal után a csapatbajnokság összesített második helyén áll, így intenzív felkészülési munka áll mögöttük a Blancpain GT 2018-as versenysorozat soron következő Misano futama előtt, ahol a csapat történetében először áll rajthoz.

Az Emil Frey Lexus Racing a Paul Ricard 1000 km-es futamon aratott, szenzációs győzelme után már a következő versenyére készül fel. Ezen a héten a Sprint Cup harmadik hétvégéjére kerül sor az olaszországi Misanóban, ahol a svájci csapat az Emil Frey Racing történetében először áll rajthoz. A csapatra, amely a Paul Ricard-on és Silverstone-ban egyaránt sikert aratott, most nagy feladat vár a Riminitől délre fekvő, ismeretlen pályán. Legutóbbi kiváló eredményeinek köszönhetően az Emil Frey Lexus Racing jelenleg a második helyen áll a Blancpain GT széria csapat bajnokságában. A csapat a hatodik a Sprint Cup rangsorban, ezen azonban Misanóban javítani kíván a safenwili stáb.

- Miután Silverstone-ban és a Paul Ricard-on két hosszú távú futamon vettünk részt, most ismét egy Sprint Cup verseny van soron. Ez a folyamatos változás teszi olyan izgalmassá ezt a szériát: a két egyórás verseny teljesen más kiindulási pontot igényel. Az eltérő stratégia és az eltérő pálya jelenti a legnagyobb kihívást. Időközben ellenőriznünk kell mindkét autó kopását és elhasználódását, ki kell javítanunk a hibákat, valamint felkészülni a közelgő Spa-i 24 órás futamra – fogalmaz mondta Hannes Gautschi, az Emil Frey Lexus Racing műszaki koordinátora.

Miután Misanóban összecsap a Blancpain GT széria mezőnye, az év fénypontja következik a naptárban: július végén rendezik meg a világ legnagyobb GT3 versenyét, a legendás Spa-i 24 órás futamot. Az első misanói verseny különösen alkalmas a felkészülésre, hiszen a hajnalban elrajtoló, egyórás futam mezőnye a sötétben autózik majd.

- Rendkívül eseménydús volt eddig ez az évad. Hosszú idő után most először három hét szünet vár ránk, így lesz időnk a safenwili műhelyben részletekbe menően foglalkozni a Lexusokkal és mindent alaposan ellenőrizni – avat be Lorenz Frey, az Emil Frey Racing csapatfőnöke. - Habár a Paul Ricard-on diadalt arattunk, muszáj a feladatainkra összpontosítanunk. A futamgyőzelem nagyszerű jutalom volt a csapat összes tagja számára, egyben megerősítette a Lexus RC F GT3 ütőképességét. Az Emil Frey Lexus Racing most először áll majd rajthoz Misanóban, izgatottan várjuk a soron következő versenyhétvégét – teszi hozzá.

A Paul Ricard intenzív élmény volt, csodálatos érzés, még mindig szinte lebegek. A csapat nagyszerűen teljesített, most pedig arra kell ügyelnünk, hogy azon a misanói pályán is versenyképesek legyünk, amely valójában nem igazán fekszik a Lexusnak. Először fogok versenyezni Misanóban, így különösen nagy izgalommal várom a hétvégét.” – fogalmaz Albert Costa Balboa, a 14. számú autó pilótája.

- Le Castellet után az egész csapat rendkívül motivált, ugyanakkor az utóbbi két pálya kifejezetten kedvezett nekünk. A közepesen gyors vagy gyors kanyarokkal tűzdelt pályák ideálisak a Lexus RC F GT3 számára, az autó ezeken tud kiteljesedni. Misano azonban teljesen más jellegű pálya, lassú kanyarokkal, jó tapadással. Albert és jómagam, ahogy az egész csapat is, most először állunk majd itt rajthoz. Minden bizonnyal nehéz lesz, de meg kell próbálnunk jó eredményt elérni, addig viszont rengeteg munka vár ránk – tesz hozzá a szintén a 14. rajtszámú autóval versenyző Christian Klien.

- Misano tele van lassú kanyarokkal, ám ezek nagy része igen technikás, ráadásul lesz még egy különlegesség. A múltban versenyeztem már itt, akkor azonban még a másik irányban folyt a verseny. Most az óramutató járásával ellenkezően vezetünk. Versenyeztem már itt Blancpain GT szériában ezzel az új felállással, teljesen más, izgalmas élmény volt. Mindig rengeteg a szurkoló, a nézők különösen kedvesek; mindig örülök, ha sokan látogatnak ki egy versenyre – avat be 114. rajtszámú autóval versenyző Stéphane Ortelli.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.12
A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok....
2026.04.12
Nem csak a kapkodás az oka, és az sem biztos, hogy rossz úton járnak. ..
2026.04.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Török bazárban jártak. ..
2026.04.12
Csak be kellett volna gurulnia a célba a biztos győzelemért a belgának, ehelyett összetörte az....
2026.04.12
Globális szinte mutatkozik erős elmozdulás az LFP akkumulátorok irányába, ami egyben az NMC....
2026.04.12
Sok mindentől függ, melyik a legbiztonságosabb hely az autóban, Tóbiás és Balambér közlekedési....
2026.04.12
Indítványozta az ügyészség a Váci úti felüljárónál halálos balesetet okozó sofőr letartóztatását. ..
2026.04.12
Különleges húsvéti ajándékkal, egy euroringi Swift Cup Europe teszttel lepte meg a magyar alapítású....
2026.04.12
A Geely Holding mára a világszinten legsikeresebb és egyben a leginkább globális, immáron több mint....
2026.04.12
A tavaszi munkálatok megkezdésével a mezőgazdasági gépek ismét nagy számban jelennek meg a....