Continental

Stratégiai megállapodást kötött a Continental Hungaria és az Óbudai Egyetem

2017.11.07.

Stratégiai megállapodást kötött az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara és a Continental Hungaria Kft. Az együttműködés célja a jövő tehetségeinek felkutatása, valamint a gyakorlati ismeretek megszerzésének biztosítása a gazdasági és műszaki területek iránt érdeklődő hallgatók számára.

„Szeretnénk minél piacképesebb tudással felkészíteni a diákokat a jövő kihívásaira, hiszen az autóipar olyan gyors ütemben fejlődik, hogy azt a tananyag lassabban tudja lekövetni” – mondta az együttműködésről Fodor Mónika, a Continental Hungaria Kft. senior PR és marketing koordinátora.

Az Egyetem és a Continental Hungaria Kft. között megkötött stratégiai partnerkapcsolat a felsőoktatásban tanulók érdekeinek figyelembe-vételével jött létre. A megállapodásnak köszönhetően a hallgatók első kézből értesülhetnek az aktuális gazdasági, társadalomtudományi trendekről, tendenciákról. A Continental Hungaria Kft. gyakornoki programokkal, szakmai előadásokkal, valamint szakmai rendezvényeken való részvétellel járul hozzá a diákok ismereteinek bővítéshez. A hallgatók olyan naprakész tudásra tehetnek szert, melyet később munkavállalóként is jól tudnak majd kamatoztatni.

Piacképesebb tudáshoz segítenék a diákokat

„Tisztában vagyunk vele, hogy az intézményben tanuló diákok közül kerülnek ki a jövő menedzserei, ezért szeretnénk velük a Continentalt, mint lehetséges jövendőbeli munkaadót megismertetni” – hívta fel a figyelmet az együttműködés kapcsán a Continental Hungaria Kft. senior PR és marketing koordinátora.

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara és a gumiabroncs kereskedelmi központ között fennálló kapcsolat a kölcsönös támogatás alappillérén nyugszik. „Véleményem szerint ez az együttműködés kivételes lehetőséget teremt arra, hogy hallgatóink bele tudjanak kóstolni a gyakorlati munkavégzésbe. A felsőbb évesek szakmai gyakorlatok keretében kapnak lehetőséget erre, az alsóbb évfolyamosok pedig a vállalatlátogatások és a vendégelőadások során kapnak képet arról, hogy miként működik „élőben” az megtanul elmélet. Intézményünk éppen ezért üdvözli a Continental által meghirdetett gyakornoki programokat” – hangsúlyozta Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának tudományos dékánhelyettese.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....