Suzuki

A Suzuki 3,9 milliárd dollárért vásárolná ki a Volkswagent

2015.09.16.

A Suzuki Motor Corp. 3,9 milliárd dollárért (1076 milliárd forint) vásárolná vissza 19,9 százalékos tulajdoni hányadot képviselő részvényeit a Volkswagen AG-től.

A japán autógyártó bejelentése szerint 122,77 millió részvényről van szó, amelyeket a tokiói tőzsde szerdai 3842,50 jenes záróárfolyamán vásárolna vissza, a kereskedési szünetben, a csütörtöki nyitás előtt. A két cég 2009-ben lépett együttműködésre, amit részvénycserével pecsételtek meg.


A Volkswagen a Suzuki részvényeinek közel egyötödét, a Suzuki pedig a Volkswagen részvényeinek 1,5 százalékát vette át. A Suzuki a Volkswagen környezetkímélő hibrid technológiáját, a Volkswagen pedig a Suzuki kisautógyártásában szerzett tapasztalatait szerette volna elsajátítani. A Volkswagen emellett hozzáférést remélt az indiai piachoz is, ahol a Suzuki az egyik piacvezetőnek számít. Az együttműködés azonban nem hozta meg a várt eredményt egyik fél számára sem.

A Suzuki 2011-ben mondta fel az együttműködést és adta el a Volkswagen-részvényeket. A Volkswagen viszont nem volt hajlandó megtenni ugyanezt a lépést, megtartotta a birtokában lévő Suzuki-részvénypakettet. A Suzuki ekkor kérte a bíróságtól a Volkswagennel létesült partneri viszonyának felszámolását, miután a Volkswagen elutasította erre tett ajánlatát és ragaszkodott a birtokában lévő Suzuki-részvények megtartásához. A bíróság a helyt adott a Suzuki keresetének.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....