Forma-1 Szahíri Nagydíj

Szahíri Nagydíj - Bottas a pole pozícióban, Russell a második

2020.12.05.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es Szahíri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről - írja az MTI.

A 31 éves pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 16. pole pozíciója.

Bottas mögött csapattársa, a koronavírussal fertőzött, immár hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítő brit George Russell zárt másodikként, míg harmadikként Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett.

Russell mindössze 26 ezredmásodperccel maradt el a leggyorsabb körében Bottastól, és Forma-1-es pályafutása során, azaz 36 versenyhétvége után először "kapott ki" az időmérőn aktuális csapattársától.

A monacói Charles Leclerc remek köridőt teljesített a gyenge Ferrarival, és negyedik lett, míg az orosz Danyiil Kvjat a hatodik rajtkockába kvalifikált az Alpha Taurival.

Az F1-ben most bemutatkozó versenyzők közül a Russellt a Williamsnél helyettesítő brit Jack Aitken a 18., míg az elmúlt vasárnap elszenvedett balesete után felépülőben lévő Romain Grosjeant "pótló" brazil Pietro Fittipaldi a Haas volánja mögött a 20. lett az időmérőn.

A 87 körös Szahíri Nagydíj vasárnap 18.10 órakor kezdődik.



    A teljes rajtsorrend:

    --------------------

    1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

George Russell (brit, Mercedes)

    2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

    3. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

    4. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

    5. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

    6. sor:

Esteban Ocon (francia, Renault)

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

    7. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

    8. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

    9. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Jack Aitken (brit, Williams)

    10. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Pietro Fittipaldi (brazil, Haas)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....