szállítmányozás

Szállítmányozás: lendületben a Gefco Magyarország

2014.05.29.

A nemzetközi szállítmányozást végző Gefco csoport leányvállalata, a Gefco Magyarország a múlt évet 25 millió euró (7,75 milliárd forint) árbevétellel zárta, ez 14 százalékos növekedés a 2012. évihez képest – mondta Vecsera Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója, szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. 2014-re 34-35 millió euró árbevételt tervez a 2005-ben alapított Gefco Magyarország – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Az intermodális szállítmányozást tavaly kezdte el Magyarországon a társaság. Győrben működtet egy olyan telephelyet, ahol a kereskedőhöz történő járműkiszállítás előtt felszerelik a kocsikra a megrendelt extrákat, továbbá szervizelik és mossák is az autókat – erről Pásztor József, értékesítési és marketing vezető beszélt a tájékoztatón. Az autók szállítására – 45 kamionra – kizárólagos szerződést kötöttek a Révész cégcsoporttal.

A Gefco csoport tavaly 11 százalékos növekedéssel 4 milliárd euró árbevételt ért el. Az adózott eredménye – 28 százalékos növekedéssel – 57 millió eurót tett ki. Erre az évre 12 százalékkal több, 4,5 milliárd euró árbevételt tervez a csoport, míg az adózott eredmény a tavalyival lesz azonos. A 2020-as célkitűzés a 8 milliárd eurós forgalom elérése. Az árbevétel közel felét adja az autószállítás, további 19 százalék pedig az autógyárak alkatrész-beszállításából származik.


Tavaly a 4 milliárd eurós árbevételből 2,1 milliárd jutott Franciaországra, 904 millió pedig a Franciaország nélküli Nyugat-Európára. A kelet- és közép-európai országok – kiegészítve a Balkánnal – 321 millió euróval járultak hozzá a csoport árbevételéhez.

A Gefco 37 leányvállalattal, 150 országban van jelen. Alkalmazottainak a száma 11 500. A Gefco csoport 2012 végéig a PSA Peugeot-Citroën csoport kizárólagos tulajdonában volt, ekkor 75 százalékos tulajdonrészt vásárolt belőle az orosz államvasutak. A csoport továbbra is a PSA kizárólagos logisztikai szolgáltatója, de emellett új üzleti tér nyílt számára a FÁK-országokban, amelyet – a széles nyomtávú vasút milliméterben megadott nyomtávja után – 1520 térségnek jelölnek.

A múlt évben 7 évre szóló megállapodást kötött a Gefco a General Motors-szal és átvette az európai, valamint az oroszországi logisztikai láncát. A szerződés évi 1,2 millió jármű szállítására szól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....