Continental budapesti gyára

Százmillió fékvezérlő elektronika Budapestről a balesetmentes közlekedés szolgálatában

2021.12.24.

Az elmúlt húsz évben százmillió fékvezérlő elektronikát gyártott le a Continental technológiai vállalat budapesti gyára, melynek termékei és mobilitási megoldásai szerte Európa útjain hozzájárulnak a balesetmentes közlekedéshez. A mérföldkő nem csupán a vállalat, hanem a Magyarországon készült, a mindenkori csúcstechnológiát képviselő termékek történetében is kiemelkedő teljesítménynek számít.

„Az elkövetkező években is mindent megteszünk, hogy közel ilyen volumenben biztosítsunk fékvezérlő elektronikát a biztonságos, valamint az autonóm mobilitás megvalósításához” – mondta el Dapsy Zoltán, VED gyáregységvezető. „Az elektronikus fékvezérlő elektronikák gyártása a budapesti gyárunk stabilitásának egyik meghatározó alapja. Két évtizede – amióta elkezdtük a gyártását – ez a termék adja az árbevétel meghatározó részét, és ezáltal hozzájárul a gyár versenyképes és fenntartható működéséhez. A munkatársaink szakértelmének segítségével legyártott százmilliós darabszám egy fontos mérföldkő, amely jól mutatja, hogy ezek a termékek megállják helyüket egy igen erős piaci versenyben is” – tette hozzá Dapsy Zoltán.

Jelenleg 1,2 milliárd autó közlekedik a világon. Még ha feltételezzük is, hogy a 100 millió legyártott elektronikai termékünk egy részét már kivonták a forgalomból, akkor is elmondható, hogy a föld járműparkjának 5-6 százaléka Budapesten gyártott fékrendszerrel közlekedik. Ez egy nagyon jelentős lépés ahhoz, hogy megvalósuljon a Continental által célul kitűzött VISION ZERO, vagyis a balesetmentes közlekedés a jövőben.

„Nagyszerű érzés és büszkeség számunkra, hogy mi gondoskodunk ezeknek az autóknak az utasbiztonságáról, ami akár százmillió élet megóvását is jelentheti. A feladatunk középpontjában a biztonságos és kényelmes közlekedést célzó fejlesztések és a környezetszennyezést csökkentő innovatív megoldások állnak. Gratulálunk minden munkatársunknak és köszönjük, hogy a minőségtudatos munkájukkal és szakértelmükkel hozzájárultak a 100.000.000. fékvezérlő elektronika sikeres legyártásához” – emelte ki Dr. Keszte Róbert, a budapesti Continental ügyvezető igazgatója.

Csúcstechnológia és innovatív termékek

A fékezés kritikus része a közlekedés biztonságának, ezért a fékrendszernek kiemelt minőségi és megbízhatósági követelményeknek kell megfelelnie. A Continental elektronikus fékrendszerei nagy teljesítményű fékezési képességet, valamint stabilitást biztosítanak minden helyzetben és időben. Ezenkívül a Continental moduláris és méretezhető, úgynevezett Future Brake and Motion Systems rendszert fejlesztett, mely a bonyolult „fékezési folyamat” során számos különféle, külső és belső érzékelő jelforrás feldolgozásával biztosítja a legbiztonságosabb módját a jármű mozgásának és sebességének szabályozására.

A jövő gyára Budapesten

A Continental budapesti telephelyén a jövő mobilitása számára az önvezető, internetre csatlakozó és elektromosan meghajtott járművek legfontosabb komponenseinek előállítása történik. A gyár innovatív és csúcstechnológiákat alkalmazó gyártási megoldásait és kimagasló eredményeit az elmúlt években is már többször elismerték: 2019-ben, majd ezt követően 2020-ban és 2021-ben is elnyerte az Év Gyára díjat, 2020-ban az Év beszállítója díjjal ismerték el, továbbá hazánkban évek óta Ipar 4.0 mintagyárként vállal szerepet a hazai gazdasági szereplők technológiai felzárkóztatásában.

A budapesti Continental gyár kezdetben komfort-elektronikai termékek gyártásával foglalkozott, majd folyamatosan új termékcsoportokat vezetett be, mint például a 2001 óta gyártott kiváló minőségű fékrendszer vezérlőelektronikák, melyek óriási sikert hoztak. A cég az elmúlt négy évben eredményesen tovább bővítette termékpalettáját az internetes kommunikáció és infotainment területén, ami telematikai vezérlőegységek, kijelzők és multimédiás eszközök, valamint műszarfalak gyártását jelenti. Emellett a cég harmadik pillére az elektromobilitás, teljesen elektromos meghajtású és hibrid járművek invertereit és vezérlését gyártják, például a „World Car of the Year 2019” nyertesének, a Jaguar I-Pacenek a teljesítményelektronikája is Budapesten készül. Ugyancsak itt gyártják a világ első szériában gyártott 48V-os BSG termékeit, melyekkel 20%-os károsanyag kibocsátás érhető el, minimális költségnövekedéssel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Levélben fordult az olasz miniszterelnök az Európai Bizottsághoz a hibrid járművek 2035 utáni....
2025.12.06
A McLaren világbajnoki pontlistát vezető brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es szezonzáró....
2025.12.06
Ludwig Fazel december 1-jétől  a Volkswagen-csoport új csoportstratégiai, csoporttermék-stratégiai....
2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....