Budapest

A Széchenyi István Egyetem partnereivel közösen mutatkozott be a Szakma Sztár Fesztiválon

2023.05.15.

A Széchenyi István Egyetem a Győri Szakképzési Centrummal és az Audi Hungaria Zrt.-vel közös standon mutatkozott be a Szakma Sztár Fesztiválon, amelyen 72 szakma 22 szakmacsoportjában versengtek a fiatalok. A Győri Szakképzési Centrum intézményeiből 25 tanuló jutott a budapesti döntőbe, akik közül 21-en dobogóra is állhattak, kilenc arany, nyolc ezüst és négy bronzérmet szerezve.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 16. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivál keretében az országos szakmai versenyek döntőit a budapesti Hungexpo területén. Az esemény idén második alkalommal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, az agrárszakmák bemutatóival együtt valósult meg közel 15 ezer látogató részvétele mellett.

A fesztivál kiemelt célja a szakképzés, ezen belül a szakmaválasztás népszerűsítése és bemutatása mellett, hogy támogassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a felnövekvő generáció számára, valamint elősegítse a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozását. A fesztivál keretében 72 szakma 22 szakmacsoportjában versengtek a dobogós helyezésekért a fiatal szakemberek. A látogatók a EuroSkills verseny szakmai bemutatóiba és a WorldSkills nemzetközi válogató versenyeibe is bepillantást nyerhettek.

A Győri Tudástranszfer Központ együttműködés keretein belül a Széchenyi István Egyetem is megjelent a rendezvényen. A központ lehetőséget teremt a nagyvállalati szféra, valamint a kis- és középvállalkozások oktatás területén történő együttműködésére, továbbá a diákok számára új lehetőségeket és a piaci igényekhez igazodó oktatást kínál. Az együttműködés által lehetővé válik a duális felsőoktatás és szakképzés vonzerejének növelése és a partnerek közötti szinergiák és erőforrások optimális kihasználása. Az egyetem partnereivel, a Győri Szakképzési Centrummal és az Audi Hungaria Zrt.-vel közös standon mutatta be képzési kínálatát a résztvevőknek.

A Széchenyi István Egyetem a magyar gazdaság versenyképességének növelése és a megfelelő szakember-utánpótlás kinevelése érdekében széles körű képzési partnerséget alakít ki a középiskolákkal. A Győri Szakképzési Centrummal együttműködésben már 2020 szeptemberében elkezdődtek a közös okleveles technikusi képzések, de a Széchenyi István Egyetem hallgatói is választhatnak a centrum képzései közül, és ingyenesen szerezhetnek maguknak újabb szakmát.

A Győri Szakképzési Centrum intézményeiből 25 tanuló jutott a budapesti döntőbe, akik közül 21-en dobogóra is állhattak, kilenc arany, nyolc ezüst és négy bronzérmet szerezve. Az eredménysor itt olvasható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....