közlekedés

Szép időben versenyeztek a családok Szolnokon

2014.06.16.

Ideális időjárás volt a Közlekedik a Család szolnoki döntőjén, sem kánikula, sem rossz idő nem zavarta június 14-én a versenyzőket és a szervezőket abban, hogy egy jó hangulatú családi napot varázsoljanak az Auchan parkolójába. A Takács család jutott tovább.

Mint mindenütt, itt is a helyi Škoda márkakereskedés volt a fő partner, a Juvenál annak rendje és módja szerint kis is települt a különböző modellekkel, s hab volt a tortán, hogy éppen megérkezett a Volkswagen Innovaturné is, így a tesztvezetések tovább színesítették a programot.

Dávid Mónika őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára elmondta, hogy négy család regisztrált az interneten, ezzel együtt úgy alakult, hogy beszélgetésünkkor 5 család „volt már a pályán”, de ebből négy itt, a helyszínen adta le nevezését.


Indulhat a 2. feladat, a vezetés a forgalomban. A képre kattintva galéria nyílik

Megtudtuk, hogy nagyon jó a kapcsolat a társzervekkel, így az elsősegélynyújtás versenyfeladatnál Vöröskereszt szolnoki igazgatósága segédkezett, míg a tesztvezetésen a megyei közlekedési felügyelet vizsgabiztosa ült a vezető mellett a városi versenykörön.

A már említett két állomáson túl volt még további négy, az elméleti KRESZ, a kerékpárospálya, a sok vidámsággal együtt járó részeg szemüveg és a kerékpáros műszaki KRESZ.


Elkél a segítség a kerékpáros pályán

A gyakorlati próbákon alapos és készséges eligazítást kaptak a családok, volt idő gyalog bejárni a nem is túl könnyű kerékpáros akadálypályát, s a részegszemüveg sem bizonyult olyan egyszerűnek, mint elsőre az látszott. Öröm volt nézni, ahogy tesó nevetett a tesó botladozásán, majd ugyanez fordítva, amikor fejet cserélt a részegszemüveg.

Színesítette, a családi nap irányába vitte el a programot a tűzoltók rögtönzött bemutatója, kicsik nagyok alaposan megismerhettek egy állig felszerelt és minden ajtaját kitáró rohamkocsit, de lehetett szivattyúzni is azoknak, akik vállalkozóbb szelleműek voltak. És célba fecskendezni, meg beülni és kipróbálni, alig győzték az érdeklődést a katasztrófavédők, de türelmesen állták a sarat.


Pályaválasztás

A verseny eredményhirdetését praktikusan összekötötték egy jogosítványátadási ceremóniával, amelyen részt vett Kiss Csaba alezredes az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára is. Ismertette a megyénként harminc fiatalt érintő sikeres programot, amely ősszel újrakezdődik. A fiatalok egyenként vették át a jogosítványukat, s dicséretet kapott a képzésükben részt vevő Index Kft. is.


Az eredményhirdetésen sokan voltak, átadók: Kiss Csaba és Dávid Mónika

Nem váratott sokára a nagy eredményhirdetés sem, itt kiderült, hogy a versenyt a Takács család nyerte, ők indulhatnak az országos döntőn. Második a Báthory, harmadik a karcagi Vinish család lett, mindenkinek gratulálunk. És persze nem csak ők örülhettek, mindenki ajándékcsomagokkal és egy jól sikerült nap élményével térhetett haza.

tt
A szolnoki győztes a takács család lett

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....