Szijjártó Péter

Szijjártó: Magyarország sikeresen áll át a digitális gazdaságra

2018.06.20.

- Magyarország sikeresen áll át a gazdaság forradalmi megújulását jelentő digitális korszakra, ezt mutatják az olyan baden-württembergi óriásvállalatok beruházásai is, mint a Bosch, a Daimler és az SAP - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek a német tartomány fővárosában, Stuttgartban folytatott tárgyalásait értékelve.

A miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság korszakhatárhoz érkezett, mert a világgazdaság átlép egy új szakaszba. Ebben mindennapossá válik olyan technológiák alkalmazása, amelyekről eddig "nem is álmodhattunk volna", ezért az országok számára a korszakváltás sikerességét meghatározza, hogy hová helyezik a beruházásaikat a világgazdaság új szakaszát megjelenítő nagyvállalatok. Magyarország sikeres ebben a váltásban, ezt mutatja, hogy a digitális korszak "tempóját diktáló" nagyvállalatok "egymás után hozzák Magyarországra az új beruházásaikat" - húzta alá Szijjártó Péter.

A Daimler már a második magyarországi üzemét építi, amely a járműipari társaság "egyik leginnovatívabb gyára lesz", és a Bosch is sorra indítja el az országban az önvezető autókhoz és az elektromobilitáshoz szükséges technológiákat előállító mérnöki beruházásokat, de ugyanígy tesz mások mellett a sebességváltókat gyártó ZF is - mondta a miniszter. Telefonon adott nyilatkozatában kiemelte: tárgyalópartnerei mind arról biztosították, hogy "kifejezetten kedvezőnek találják a beruházási környezetet, és újabb beruházásokat hoznak Magyarországra". A zalaegerszegi járműipari tesztpálya és a 2019-es költségvetési törvény és adótörvény tervezete is azt szolgálja, hogy Magyarország továbbra is sikeresen tudja vonzani a digitális ipari korszak legjelentősebb beruházásait - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter gazdasági vezetőkkel folytatott tárgyalási mellett találkozott Winfried Kretschmann tartományi miniszterelnökkel, a Zöldek politikusával is. A megbeszélésről elmondta, hogy mindkét fél nagyra értékeli a gazdasági és az oktatási együttműködést. Rámutatott, hogy Baden-Württemberg kormánya a német nyelvű budapesti Andrássy Egyetem egyik főfenntartója. Hozzátette, hogy a tartományi miniszterelnöktől hivatalos látogatásra szóló meghívást is kapott, az októberi találkozón nemcsak a gazdasági és oktatási, hanem a politikai kapcsolatrendszerről is részletesen tárgyalnak majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....