Müncheni Autószalon

Szijjártó Péter Münchenből: a nagy német gyártók bíznak a magyar autóiparban

2025.09.12.

Óriási sikerek előtt áll ismételten a magyar autóipar, hiszen a legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az IAA nemzetközi mobilitási szakkiállításon folytatott tárgyalásai után arról számolt be, hogy a magyar autóipar ismételten hatalmas sikerek előtt áll, hiszen a legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, és ezért úgy döntöttek, hogy hazánkba helyezik az új, elektromos meghajtásra épülő korszak legfontosabb termelési folyamatait.

A fotók forrása a miniszter FB-oldala

"Győrött az Audi az esztendő végére az autógyártás terén termelési rekordot fog dönteni, el fogják kezdeni az újgenerációs elektromos motorok gyártását jövő tavasszal, és egy nagyon komoly, másfél milliárd forintos képzési programot indítanak annak érdekében, hogy az összes magyarországi Audi-dolgozó meg tudjon felelni az új autóipari korszak technológiai követelményeinek" - tudatta.

"A BMW szeptember 26-án megnyitja a debreceni gyárát, és ebben a gyárban fogják gyártani az új iX3 nevű modellt, amely itt, Münchenben, a világ egyik legnagyobb autóipari kiállításán az igazi nagy sztár. Olyan mértékben érkeznek a megrendelések, hogy már most arról beszélünk, hogy milyen újabb tervek végrehajtásában tudunk együttműködni a BMW-vel az elkövetkezendő időszakban" - folytatta.

"A Mercedes kecskeméti építkezése is a végéhez közeledik, Magyarország legnagyobb autógyára jön így majd ott létre, és a Mercedes úgy döntött, hogy az elektromos autók közül a C-osztályú modellek gyártását is Kecskemétre fogják helyezni. Kecskeméten az új gyár 300-350 ezer autót fog tudni gyártani egy év leforgása alatt" - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát adó autóipar óriási sikerek előtt áll.

"Ha az autóipar sikeres, az autóipar növekszik, akkor a magyar gazdaság is növekszik" - húzta alá.

A képre kattintva megnézhet egy videót Szijjártó Péterrel

"Kiváló kilátásaink vannak, a német autóipari vállalatok abszolút a bizalmukat helyezték Magyarországba, ezt a bizalmat Magyarország, a magyar emberek megszolgálták, és ez újabb beruházásokkal, újabb fejlesztésekkel jár Győrött, Kecskeméten és Debrecenben" - összegzett.

A miniszter többek között Gerd Walkerrel, az Audi AG igazgatótanácsi tagjával, Milan Nedeljkoviccsal, a BMW AG igazgatótanácsi tagjával, Jörg Burzerrel, a Mercedes-Benz Csoport AG igazgatótanácsának tagjával és Robin Zenggel, a CATL alapítójával és elnökével folytatott megbeszélést.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....