Pozsony

Szlovákia: még magasabbra emelkedik a gázolaj literenkénti ára a külföldi rendszámmal rendelkező gépjárműveknek

2026.03.28.

Péntektől minden külföldi rendszámmal rendelkező gépjármű sofőrje 2,012 eurót fizet majd a gázolajért literenként, ami a Pénzügyminisztérium szerint a lengyelországi, a csehországi, valamint az ausztriai árak átlaga, az eddigi árhoz viszonyítva pedig közel 20 centes emelkedést jelent - írja a parameter.sk.

Illusztráci: Google Gemini MI

A rendelkezés már a törvénytárban is megjelent, de az Európai Bizottság hivatalos adatai is hivatkoznak rá. Ez utóbbi egyben a szomszédos országok gázolaj árainak elmúlt heti emelkedésére is rámutat, Ausztriában ugyanis az 1,954 euróról 2,109 euróra emelkedett, míg Csehországban 1,741-ről 1,934-re, Lengyelorszában pedig 1,782-ről 1,992 euróra. Magyarországon pedig az úgynevezett „védett ár” miatt sajátos helyzet van érvényben, amely intézkedés bevezetéséhez Szlovákia egyelőre nem folyamodott.

A várható emelkedést Robert Fico miniszterelnök már szerda este kilátásba helyezte. Fontos kiemelni azonban, hogy az üzemanyagra vonatkozó kettős árazást az Európai Bizottság komoly kritikákkal illette, azóta pedig még a Szlovákiával szembeni kötelezettségszegési eljárás elindítását is kilátásba helyezték.

A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy Szlovákiában is üzemanyagár növekedés várható,

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....