KRESZ

Szombathelyen folytatódott az új KRESZ-ről szóló szakmai roadshow

2025.10.19.

Ezúttal a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott otthont a szakmai konzultációnak.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a szakfeladatokat ellátó Közlekedéstudományi Intézet (KTI) dolgozik a közlekedési szabályrendszer megújításán, melynek keretében egy új KRESZ születik.

Az országos szakmai roadshow újabb állomásának szervezésében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság vett részt a KTI szakmai partnereként.

A szombathelyi tanácskozást október 15-én Knob Ernő r. alezredes, vármegyei rendészeti főkapitány-helyettes nyitotta meg, és köszöntötte a közlekedési szakembereket. Nyitóbeszédében hangsúlyozta az esemény fontosságát, majd tájékoztatta a résztvevőket a Vas vármegyei baleseti helyzetről.

Berta Tamás, a KTI igazgatóhelyettese ismertette az új KRESZ tervezetét, melynek középpontjában az emberi élet védelme áll. A cél a biztonság és a közlekedési módok közötti kiegyensúlyozott szabályozás.

A fórumon számos helyi szakember is részt vett, akik megismerhették az új KRESZ tervezetét, és a konzultáció során elmondhatták javaslataikat, véleményüket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....