hajózás

Szombaton indul a 174. balatoni hajózási szezon

2020.05.29.

- A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez - áll a társaság minapi közleményében. 

A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat. A járatindulásokról a társaság honlapja, a www.bahart.hu közöl információkat, illetve a cég ügyfélközpontjában, a +36-84/310-050-es számon adnak tájékoztatást.

A szezonindulás első két hetében a 4 legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden nap, naponta négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony útvonalakon, valamint napi 3 alkalommal Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között. A pünkösdi szezonindító hétvégétől 9 kikötőből sétahajó járatok is indulnak: Siófokról, Balatonfüredről, valamint Keszthelyről minden nap, további hat kikötőből - Badacsonyból, Balatonboglárról, Balatongyörökről, Balatonlelléről, Balatonmáriafürdőről, valamit Révfülöpről - pedig a hétvégi napokon.

A kialakult járványügyi helyzet visszavonásig a BAHART járatait a következő feltételekkel lehet igénybe venni: a hajók zárt utastereiben kötelező a szájmaszk, a nyitott fedélzeti részeken csak ajánlott ennek viselése. Kötelező az egymástól számított 1,5 méteres távolság betartása a kikötőben, a pénztáraknál és a hajók fedélzetén is, kivéve az egy háztartásban élőket. A szállítható utasok számát a járatok maximális befogadóképességhez képest átmenetileg csökkentik, emiatt a cég a legnagyobb hajóit állítja forgalomba, és jegyeket minden járatra korlátozott számban adnak el. Idén a már megszokott kedvezményeket nyújtja a társaság, amely néhány újdonsággal is szolgál.

A járatokon elhelyezett plakátokon, és mobiltelefonnal, QR kóddal elérhető tájékoztatókon keresztül megismerhető lesz a hajók története. A balatoni településekről és azok látnivalóiról is hallhatnak, illetve több járaton a kihelyezett képernyőkön láthatnak is tájékoztatókat az utasok a hajók fedélzetén. A szezon első hétvégéjét akcióval indítja a BAHART.

Május 31-én gyereknap alkalmából a megvásárolt Playmobil gyerekjegyek mellé egy ajándék Playmobil figurát kapnak a gyerekek. A BAHART közleménye kitér arra is, hogy az elmúlt hónapokban a hajók és kikötők szokásos karbantartási munkáin túl Keszthelyen átépítették az állomásépületet, a komp két kikötőjében, Szántódon és Tihanyban pedig tárolókkal és szerszámokkal is ellátott kerékpáros pontokat alakítottak ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....
2026.03.22
A Lexus LM csupán három éve mutatkozott be, de máris kapott egy kis frissítést – a módosítások....
2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....
2026.03.22
Költségek és határidő. ..
2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....