menetrendmódosulás

Szombaton karbantartás a Nyugatiban, több vonat útvonala módosul

2018.03.19.

Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek a budapesti Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.

Közölték: ezen a napon a Budapest-Esztergom vonalon a vonatok - a Nyugati pályaudvar helyett - Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek.

A Budapest-Vác-Szob vonalon a zónázó vonatok megállnak Felsőgöd, Dunakeszi-Gyártelep, Rákospalota-Újpest, Istvántelek megállóhelyeken, illetve összevonva közlekednek Rákosrendező érintésével, majd folytatják útjukat Zuglón át a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon a ceglédi állomásig. A személyvonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek. A reggeli gyorsított vonatok Vác felől Rákospalota-Újpestig közlekednek.

A Budapest-Vác-Szob vonalon a nemzetközi vonatok a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. Néhány vonat március 23-án és 25-én, pénteken és vasárnap is a Keleti pályaudvarra érkezik, illetve onnan indul.

A Budapest-Veresegyház-Vác vonal járatai Rákospalota-Újpest állomásról indulnak és addig közlekednek.

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza, illetve a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon közlekedő minden InterCity vonat, valamint a lajosmizsei személyvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. A sebesvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is futnak be. A zónázó vonatok összevonva közlekednek Rákosrendező érintésével, majd folytatják útjukat a 70-es vonalon Szobig. A monori személyvonatok Kőbánya-Kispestig járnak, és onnan indulnak. Néhány vonat már március 23-án és 25-én is csak Zuglóig közlekedik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....