Ózd-rali

Szörnyethalt egy segíteni akaró néző az Ózd-ralin

2022.10.09.

Az összetettben is élen álló Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd páros nyerte szombaton az Ózd-ralit, a Mercarius országos rali bajnokság idei hatodik, utolsó előtti versenyét. A versenyen során tragikus balesetben meghalt egy 36 éves ózdi néző, aki a versenypályán igyekezett segítséget nyújtani - írja az MTI. 

Az összetettben is élen álló Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd páros nyerte szombaton az Ózd-ralit, a Mercarius országos rali bajnokság idei hatodik, utolsó előtti versenyét.

A Citroen Rally Team Hungary kettőse így ebben az évben ötből öt sikernél jár, csak a Dunakanyar-ralin nem győzött, de ott nem is állt rajthoz.

Az Ózdon és környékén rendezett szombati viadalon óriási csatát vívott az élmezőny, Östbergéknek több mint 10 másodperces hátrányból kellett visszakapaszkodniuk az élre, és hatalmas küzdelemben sikerrel jártak.

A második helyen az idén javarészt az Európa-bajnokság (ERC) futamain induló Csomós Miklós, Nagy Attila páros zárt, míg Östberg összetettbeli legnagyobb riválisa, a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc, Németh Gergely navigátorral az oldalán harmadik lett a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével.

A futam előtt a bajnoki pontverseny harmadik helyén álló Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia Rally2) duó Ózdon negyedikként végzett, míg a sokáig a dobogósokat szorongató Turán Frigyes, Farnadi Ágnes páros komoly balesetet szenvedett az ötödik gyorsasági szakaszon, és feladta a viadalt. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője és navigátora sérülés nélkül megúszta a nagy sebességnél történt bukást, amelyet egy defekt okozott.

A versenyt szervező Hero Kft. szombat esti hivatalos közleménye szerint az utolsó gyorsasági szakaszon az ORC mezőnyéhez tartozó egyik páros balesetet szenvedett, melyben sem a pilóta, sem pedig a navigátor nem sérült meg. Az utánuk érkező duó a szabályokban rögzítettnek megfelelően megállt, hogy szükség esetén segítséget tudjon nyújtani. Az őket követő kettős azonban hátulról nekik ütközött, így a versenyautójuk irányíthatatlanná vált, s elütött egy nézőt.

"A középkorú férfi a nézők számára kijelölt biztonságos helyet elhagyva a versenypályán igyekezett segítséget nyújtani, de tragikus módon a baleset során életét vesztette" - áll a közleményben, melyben hangsúlyozzák, "az események rendkívül gyorsan, néhány tíz másodperc leforgása alatt történtek, ezért a futam megszakítására, leállítására nem volt lehetőség".

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset pontos körülményeit - írja a police.hu.



    Végeredmény, Ózd-rali (9 gyorsasági szakasz, 106,8 km, a dobogósok):

    -------------------------------------------------------------------

1. Mads Östberg, Patrik Barth (norvég, svéd, Citroen C3 Rally2) 53:15.2 perc

2. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5) 0.7 másodperc hátrány

3. Vincze Ferenc, Németh Gergely (Skoda Fabia R5) 4.8 mp h.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..
2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....