Gábor Dénes-díj

Találjuk fel magunkat! - Gábor Dénes ösztöndíj középiskolásoknak

2019.02.10.

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdetett a "Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2019" elnyerésére, "TALÁLJUK FEL MAGUNKAT" címmel, két témakörben.

Gábor Dénes mintegy fél évszázada, a Római Klub alapítóinak sorában mind nagyobb szenvedéllyel vizsgálta a technológia és az innovációk társadalmi környezetét és hatásait. Eredményeit önálló könyvekben is közreadta: a Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, illetve Az érett társadalom lebilincselő gondolatmenetei alapján éppen a mai horizontunkról fogalmaz meg sok – helytállónak bizonyult – előrejelzést. Nem véletlen, hogy műszaki téziseinek katalógusát az Anyag és az Energia világának vízióival kezdi, s a technika autonóm fejlődésének önálló fejezetet szentelt. Kiemelkedő mérnök-fizikusi talentuma széles műveltséggel és felelős társadalmi gondolkodással párosult.

A Római Klub tevékenysége az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos életre és a gazdaságpolitikai vélekedésekre, és megteremtette a globális dimenziókban való gondolkodás tudományos alapjait. Jelentéseik hasznos kalauzként szolgáltak úgy a tervezés, mint a veszélyek és esélyek racionális és humánus kezelése terén.

Idei pályázati kiírásuk gyakorlati tapasztalatok értékelésén, összehasonlításon és értelmezhető esetben akár kísérletek tanulságain alapuló „Jelentések” jövőképeire irányul az innovatív járművek, valamint az új anyagok sorsának fejlesztési és hasznosítási tükrében.

Várjuk a leleményes, bátor és jól alátámasztott látomásokat és ajánlásokat, hiszen Gábor Dénes elhíresült mondása szerint a jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

TÉMAKÖRÖK:

A. témakör: AZ INNOVATÍV JÁRMŰVEK

Az innovatív járművek területén – függetlenül attól, hogy milyen célból és milyen közlekedési formában alkalmaznák őket – lényeges kérdéscsoport a kapcsolódó technológiák fejlettsége, valamint a felhasznált energiaforrások, az alkalmazott hajtások hatékonysága, hatásfoka. Ebben a témakörben várjuk a pályázók önálló, eredeti gondolkodásukon, jövőképükön alapuló munkáit az alábbi feladatmeghatározás szerint:

1. Hibrid járművek vezérlési sajátosságainak összehasonlítása a kötött pályás és közúti járművek esetén.

2. Elektromos hajtásláncú járművek és belső égésű motorral meghajtott járművek hatékonyságának összehasonlítása.

3. Az elektromos járművek energiaellátási megoldásainak összehasonlítása (pl. akkumulátor, üzemanyagcella) és azok hatékonysága.

A jelentkezők témaválasztása után, a jelentkezési- és kidolgozási időszak alatt – amennyiben ezt igényli – egyetemi-, szolgáltatói- vagy gyártói területen eszköz és/vagy laboratóriumi segítséget tudunk szervezni a Pályázó részére a kísérlet megvalósításához.

B. témakör: A NÖVEKVŐ POLIMER FELHASZNÁLÁS KIHÍVÁSAI

Az 1950-es évektől a polimer felhasználás évente átlagosan 9 % –os bővülést ért el. A bővülés egyben újabb kihívásokat jelent úgy a környezetvédelem, az anyagfelhasználás, mint annak újra-hasznosítása és társadalmi megítélése területén.

1. Műanyagok (Polimerek) szerepe az életminőségünk javításában. Mely területek a meghatározóak?

2. Milyen hosszúnak látják a különböző termékkörök életciklusát és azt milyen elképzelésekkel/ megoldásokkal lehetne növelni?

3. Amennyiben lejárt a termék életciklusa, úgy milyen elképzelése van a termék egészének vagy részeinek újra hasznosítására?

4. A különböző típusú anyagok újra feldolgozhatóságáért milyen kihívásokkal kell szembenézni és milyen műszaki ötletei lennének a károsak kiküszöbölésére?

5. Milyen megoldásokat látnak – a jelenlegieken túl – az emberek szemléletformálására, hogy az értékes anyagra ne szemétként gondoljanak, hanem összegyűjtendő értékre, amelyet fontos ismét az ember szolgálatába állítani?

A pályázaton részt vehetnek a határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók.



A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai- vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....