metróbaleset

Tarlós: meg kell várni a vizsgálatok végét, még nem tudni a baleset okát

2016.12.06.

Tarlós István szerint az előzetesen megfogalmazott vélemények helyett meg kell várni a vizsgálatok végét a hétfői metróbaleset ügyében, ugyanis egyelőre felderítetlen az oka.

Budapest főpolgármestere a Klubrádió kedd reggeli műsorában elsőként sajnálatát fejezte ki és mielőbb gyógyulást kívánt a 2-es metróvonalon történt balesetben megsérülteknek.

Hétfő reggel a Pillangó utcai állomásnál egy érkező metrószerelvény nekiütközött az előtte lévő, már az állomás peronja mellett álló vonatnak. A balesetben tízen megsérültek.

Tarlós István elmondta: a baleset ügyében az üzemeltető BKV mellett a közlekedési hatóság is vizsgálatokat végez, a rendőrség pedig nyomoz. Számára az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti - jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy az Alstom-szerelvényekkel kapcsolatban a Metróért Egyesület pénteken levélben fordult hozzá, Tarlós István azt mondta, nem érti, hogy miért nem az üzemeltetőnek küldték. A Városháza sem megelőző karbantartást, sem pályamunkát, sem diszpécseri tevékenységet nem végez, ha valamilyen problémát észleletek azt az üzemeltetőnek kellett volna jelezni - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy a levelet hétfőn vette kézhez, két hétig nem dolgozott ugyanis bokatörése miatt.

Tarlós István ellenzéki kijelentésekre reagálva közölte: az Alstom-szerelvényeket akkor kellett volna kritizálni, amikor 2005-2006-ban megrendelték ezeket a szerelvényeket és leszerződtek rájuk. Ellenzéki politikusok megpróbálnak összefüggést teremteni olyan estek között, amelyek között semmiféle összefüggés nincs - fogalmazott. Van az új 4-es metró, egy felújított 2-es metró és van egy negyven éve avuló, "teljesen lerobbant állapotban lévő" 3-as metró, amivel 36 évig nem csináltak semmit. Az esetek között nincs összefüggés, ez egy erőltetett politikai retorika - jelentette ki a főpolgármester.

Azt mondta, a 4-es metróban legutóbb egy papírdarab miatt keletkezett füst, a 3-as metrón nem történt baleset, a hétfői, a 2-es metróvonalon történt esetnek pedig egyelőre felderítetlen az oka.

A 3-as metróvonal infrastrukturális felújításáról szólva a főpolgármester arról beszélt, hogy egyesek foggal-körömmel védik a mérnökárat messze meghaladó árajánlatokat, és ugyanúgy védik a felújítási keret felső limitjét. 137,5 milliárd forintból nem lehet 170 milliárdot kifizetni, mert az fedezet nélküli kötelezettségvállalás lenne - hívta fel a figyelmet Tarlós István. Úgy fogalmazott: "amíg ez a folyamat tart, hogy konokul ragaszodnak egyesek a 137,5 milliárdos felső limithez, és (...) konokul védik az ezt messze meghaladó árajánlatokat, addig a főváros tehetetlen helyzetben van önhibáján kívül."

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....