Volkswagen

Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen

2014.03.27.

- Ismét gyártási rekordot döntött a Volkswagen Slovakia, a német márka pozsonyi leányvállalata tavaly 426 ezer 313 gépkocsit állított elő, 1,5 százalékkal többet az ugyancsak éves rekordot jelentő 2012. évinél - ismertették a vállalat képviselői sajtótájékoztatón Pozsonyban csütörtökön.

A gyártás növekedésének üteme alatta maradt a 2012-ben tapasztaltnak, amikor a pozsonyi VW megduplázta termelését. A VW Slovakia forgalma tavaly 6,5 milliárd euró volt, hasonló az egy évvel korábbihoz, és a nyeresége sem változott számottevően, 176 millió eurót tett ki. - A 2013-as évben a gyártási kapacitásaink határán mozogtunk - mondta Albrecht Reimold, a pozsonyi VW igazgatótanácsának elnöke.

A VW pozsonyi üzemében tavaly gyártott több mint 426 ezer gépkocsi 51 százaléka az SUV kategóriába tartozott, a fennmaradó részt pedig a cég New Small Family kategóriába sorolt modelljei tették ki. A gyárban emellett 268 ezer 500 sebességváltó készült tavaly. A Volkswagen Slovakia exportja 2013-ban 6,48 milliárd eurót tett ki.


A Pozsonyban gyártott gépkocsik 99,8 százaléka külföldi piacokon talált gazdára. A vállalat legjelentősebb felvevőpiaca tavaly 33,7 százalékos részesedéssel Németország volt, majd a sorrendben Kína (19,9 százalék) és az USA (10,4 százalék) következett. A VW pozsonyi gyára tavaly mintegy 9400 alkalmazottat foglalkoztatott és 352 millió euró beruházást hajtott végre, ennek az összegnek a legjelentősebb hányadát a gyár új karosszériaüzemének építésére költötték.

A pozsonyi VW jelenleg a legtöbb gépkocsit gyártó egység Szlovákiában, a második a Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzeme (313 ezer), a harmadik a PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzeme (248 ezer).

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....