vasút

Tavaly négyezer vasúton hagyott tárgy került vissza gazdájához

2022.01.05.

- 2021-ben mintegy 7500, a vonatokon vagy vasútállomásokon elveszített talált tárgyat adtak le a vasúttársaságnak, ezekből több mint négyezer került vissza a gazdájához - közölte a Mávinform.

A vonatokon és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt, szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok. Az idén a talált tárgyak között akadt azonban hegedű, gitár, ütvefúró, roller és okosóra is - tudatta a vasúttársaság.

- A nagyobb elveszített és megtalált készpénzösszegek általában néhány tízezer forint körül mozognak - tették hozzá. Abban az esetben, ha a leadott tárgy tulajdonosa nem azonosítható, a tárgyat az állomáson általában 90 napig őrzik. - Az elveszett tárgy átvételének feltétele, hogy az utas a jellemzők megadása mellett egyértelműen be tudja azonosítani, hogy az övé - írták.

Amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszi a vasúttársaság. A pénz, amit nem keresnek, vagy azért nem lehet visszaadni, mert az utas elérhetősége nem azonosítható, a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján az államhoz kerül - olvasható a közleményben.

Az elveszett tárgyakkal kapcsolatban a MÁVDIREKT központi számán (+36 1 3494949) lehet érdeklődni telefonon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....
2026.06.08
Új autóval vág neki élete egyik legizgalmasabb időszakának Szabados Ági. A népszerű műsorvezető és....
2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..
2026.06.08
A szombati teljesítményét megismételve vasárnap is mindkét futamon diadalmaskodott a címvédő és....
2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....