Egyetem

Távirányítású tesztoszteron Vásárhelyről

2014.01.18.

Hatalmas, gyors és bivalyerős az az autómodell, amelyet a vásárhelyi Mammuth Works csapat készít. A távirányítású gép iránt világszerte nagy az érdeklődés – ha sikerül befektetőt találni, sorozatban fogják gyártani.

Túl kicsik és könnyűek, ezért nem nyújtanak igazi élményt a legnagyobb autómodellek sem a hódmezővásárhelyi Mammuth Works tagjai szerint. Ezért három éve belevágtak a Rewarron megtervezésébe, ami egy személyautó méretének harmadát teszi ki, nyolcvan kilós, négyütemű motor hajtja, és végleges változata 70 kilométer/órás sebességre lesz képes – írja a delmagyar.hu.

Amikor internetes videóban mutatták be az autómodellt, akkora érdeklődést váltott ki, ami őket is meglepte. A videó nyomán nemcsak modellezéssel foglalkozó lapok, hanem luxus- és férfimagazinok is írtak róluk, a brit Gadget Show című tévéműsor stábja pedig el is jött forgatni az autóról. Dubaiba, egy nemzetközi játékkiállításra is meghívták őket. Amerikai, kuvaiti, brit viszonteladók is érdeklődnek – az autó ára 5 ezer 500 dollárról indul.


Amerikai, kuvaiti, brit viszonteladók is érdeklődnek a fiatalok által készített nagyméretű modellautó iránt. Fotó: delmagyar.hu

A mamutmodellek nemcsak hobbi- és versenycélokra jók, hanem akár a filmipar is hasznukat vehetné – kamerát szerelve rájuk új nézőpontból forgathatnák az akciójeleneteket, vagy igazi járművek helyett borulhatnának, törhetnének. A hadiiparból is érdeklődtek irántuk.

További részleteket itt olvashatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....