Űrkutatás

Teljesítette futópróbáját a NASA marsjárója

2019.12.25.

- Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója - közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja. 

A december közepén elvégzett tesztek előzetes értékelése szerint a 10 órán át tartó maratoni próbán a rover minden rendszere összhangban működött, a marsjáró előre és hátra haladt, forgolódott a pasadenai központban. A következő alkalommal a Mars-2020 rover már a vörös bolygó talaján fog haladni - olvasható a központ honlapján közzétett közleményben.

- A Mars-2020 kiérdemelte jogosítványát - idézte a közlemény Rich Riebert, a marjáró mobilitási rendszereének mérnökét. "A teszt egyértelműen bizonyította, hogy a rover képes saját tömege által működni és először mutatta meg az autonóm-navigációs funkciók képességeit. Ez egy nagy mérföldkő a marsjáró számára" - tette hozzá.

A Mars-2020 rovert 2020 júliusában vagy augusztusában tervezik a vörös bolygóra indítatni, hogy adatokat és mintákat gyűjtsön és elemezzen a bolygó klímájáról, geológiájáról, a mikrobiális élet jeleit kutassa és előkészítse emberek jövőbeni utazását a Marsra. A tervek szerint 2021 februárjában landolna a vörös bolygó Jezero-kráterének térségben. A Mars-2020-at úgy tervezték, hogy a korábbi marsjárókhoz képest jóval több döntést legyen képes meghozni mozgását illetően.

A szenzorokkal, "duplaagyú" számítógéppel, duplalencsés kamerával, kifinomult navigációs rendszerrel felszerelt rover mintegy 570 kilogramm súlyú. Kerekeit jóval tartósabbra tervezték. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan képes lesz mintegy 200 métert megtenni egyetlen marsi napon. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....
2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....